Küklopsz karácsony

Tegnap reggelre küklopsz lettem. Megint. Egyszer volt már ilyen, 2-3 éve lehetett. Felkeltem, és eltűnt az egyik szemem. Na jó, "csak" bedagadt, és összehúzódott nagyon kicsire. Most is ez történt, de ma már második napja élek úgy, mintha az egyik szememmel folyton sírnék. Ami nálam amúgy sem kizárt...vagy pedig kamillateás vattát tartok rajta, és úgy nézek ki mint egy elfuserált Jack Sparrow utánzat. Tegyük hozzá, holnap karácsony. Nagyon remélem, hogy holnapra már rendes emberként kelek fel, mert ez azért mégiscsak csúnya dolog  lenne a természettől.
Igen, túléltem a múlt hetet. Nehezen, de itt vagyok. Le sem merem írni, hogy B lett a latin. B. B. A legszebb betű. Na jó, nem, de boldogságom végtelen, határtalan. Tekintve, hogy már egy E-vel is teljesen boldog lettem volna. A többi is jól sikerült, már amit tudok. De nincs vége, korántsem. A neheze csak most jön. Fonetika és ókor, meg őskor és szociológia. Január....ha minden nagyon jól menne, 17-én végeznék, de gyanítom, nem lesz ez ilyen egyszerű. Ahhoz kb. csoda kéne, hogy fonetikából és ókorból se vágjanak ki legalább egyszer. De reménykedem a csodákban, mert miért ne...igenis léteznek csodák. Karácsonykor...de máskor is. Most történt nemrég egy karácsonyi csoda. Az még annál is több volt. Majd egyszer talán leírhatom ide is...de most még nem jött el az ideje.
Holnap karácsony. Szeretem a karácsonyt, ki ne szeretné, de most nem volt sokáig ilyen hangulatom, most már egészen kezd az lenni...csak zavar, hogy nem bírok elszakdni - gondolatban - az iskolától. Ez elég szomorú, pedig karácsonykor nem fogok tanulni. Azt azért nem, pedig most is itt van előttem a szuperszegmentális hangtan. Fuj, de utálom.
Remélem folytatódnak a csodák. Bízom bennük, most igazán. Várom holnap az angyalkákat.
Egy kis karácsonyi Győr szombatról.

Most ugrik a majom a vízbe..

Igen, nekem is kell egy bejegyzés a vizsgaidőszakról. Ami még, by the way, el se kezdődött, még "csak" a "zápočtový týždeň" vár reánk a jövő héten. De ugyebár van az az illúzióromboló dolog, hogy az egyetemen folyamatosan kell tanulni, és folyamatosan nyúznak, nem úgy, mint előtte mondták, "csak a vizsgákra kell tanulni, nincs lecke, freedom", így már kezdünk belekóstolni ebbe az egészbe. Most már kevésbé vagyok kétségbeesve, mint az elején, mert csodák csodájára, egész jók a eredményeim (kopp-kopp). Igazából néha sajnálom magam, hogy sokat tanulok, máskor meg lelkiismeret-furdalásom van, amiért esténként a Facebook előtt ülök, és egy éjjelt sem virasztottam még végig, mert este 8-kor leteszem a tanulnivalót, és nem érdekel, nem izgat, ha nem fog az agyam, pápá, ennyi volt. Na mármost ehhez képest még minden jól sikerült, hacsak nem számítjuk azt a pár kis fx-et fonetikából, de az csak kicsi jegy, vigyasztalom magam. Mégis, a próbadolgozat meglett, a többi nem érdekel.
És most lingua latina hétfőn. Hiába érzem úgy, hogy nem megy ez olyan rosszul, de azért annyira borzalmasan jól sem. Vagy csak maximalista vagyok, vagy mindkettő.Vagy csak lassan fordítok, vagy nem tudom. Egy-két ép kijelentő mondatot elmondok fejből is, pl. "In villa mea multae incolae nigrae sunt." Ezt se én találtam ki, de legalább igaz (a falumban sok a fekete lakos). Vagy a nyálas mondatom: "Non semper eos amamus, a quibus amamur." (nem mindig azt szeretjük, aki minket szeret...vagy nem mindig szeret minket, akit mi szeretünk...tök mindegy, gyönyörűen hangzik). Szóval, már a fonetika előtt célokat tűztem ki, mi lesz ha véletlenül megírom, de most már nem is tudom, mit mondjak erre, mert ezt ha megírom elsőre, én komolyan gratulálok magamnak, vagy addig fogok csokit zabálni, míg nem kerülget a hányás, vagy ordítok egyet, vagy felvásárolom magamnak a világ összes szép borítójú könyvét...na mindegy, szóval boldogságom elég nagy lenne. 
Hozzáteszem, hogy előtte még egy dolgozatot írok, és még egy prezentációm is lesz, egy csomó ember előtt, akik valószínűleg nagyítóval fogják keresni a hibáimat, és az előtt az ember előtt, akinek egy ép kijelentő tőmondatot sem tudok kimondani anélkül, hogy ne jönnék zavarba és ne hánynék szivárványt, 10 percig beszélni VIII. Henrikről, persze azért választottam ezt a témát, mert álmomból felkeltve is tudom, na de szlovákul. 
Ha túlélem még a keddet is, mikorra csak 2 oldalnyi dátumot kéne bemagolnom, amit még el se kezdtem, akkor komolyan nagyon boldog leszek. Már az sem izgat, hogy még egy verstan vár rám csütörtökön, és még 4 vizsga januárban, amiből kettő szóbeli, és az egyikre kb. 300 oldalt kéne betanulnom, a másik meg persze fonetika. Én akkor is boldog leszek, még ha üldöznek is a bilabiális tremulánsok és az anticipációs-perszeverációs szavakon átívelő teljes távhasonlások. Meg a maladzs-dzsírok.
Igen, most is ezt írom, ahelyett hogy magolnám a hic-haec-hoc-ot. Szép estém lesz ma is. Vagy cseszek rá, és inkább beteszek egy Jane Austen filmet, hogy csokit zabálhassak és bőghessek egész este.

Татьяна Ларина

Tatjana Larina, az alteregóm. 

"Én írok levelet magának -
Kell több? Nem mond ez eleget?"

Nem akarok már megint Tatjana lenni, de...

" - Hiba volt elárulnom, hogy mit érzek.
  - Hiba volt, de nem is lett volna önmaga, ha titkolja."
  
Mintha bennem született volna újjá. Talán kicsit túl pozitív magamra nézve, hozzá hasonlítani magam, de nézzük csak, példakép lett. Érdekes, hogy cirka 200 éve mennyire elfogahatatlannak tűnt ez, és mégis, az emberek jobban értékelték. Kár, hogy az életben nem úgy megy, hogy Anyegin mégis visszajön könyörögni, mégha évek múltán is. Kár, hogy nem azzal fejeződik be a sztori, hogy szeretjük egymást, de nem leszünk együtt. A valós része az elutasítás. Az nagyon valós. 
A mai társadalom már nem értékeli a Tatjanákat. Nagyon nem.

"Végzem! Átfutni nem merem,
Megöl a félelem s a szégyen,
De jelleme kezes nekem,
Bízom: a sorsom van kezében..."

I'm puking hearts

Nem gondoltam volna, hogy ilyeneket fogok valaha kitalálgatni, de annyira találó megnevezés. Mostanában sokszor liftezik a gyomrom. Hányingerem van, de nem az a rosszullétes hányinger. Mintha valami más lenne a torkomban. Szivárvány, szívecske, vagy plüss Hello Kitty.
Ismeritek ezt az érzést. Mikor a lelkedet hánynád ki...valahol jó érzés, valahol kínoz.
Ne mondjátok ki az sz betűs szót.

Falling in love

“Falling in love is like getting hit by a truck and yet not being mortally wounded. Just sick to your stomach, high one minute, low the next. Starving hungry but unable to eat. Hot, cold, forever horny, full of hope and enthusiasm, with momentary depressions that wipe you out. It is also not being able to remove the smile from your face, loving life with a mad passionate intensity, and feeling ten years younger. Love does not appear with any warning signs. You fall into it as if pushed from a high diving board. No time to think about what's happening. It's inevitable. An event you can't control. A crazy, heart-stopping, roller-coaster ride that just has to take its course.” 

Már megint nem a saját szavaimmal jövök, de szeretem amikor más gondolatai annyira kifejezik amit akarok mondani....persze, nem túl eredeti, de meg kell hagyni az utókornak. Csak annyira szép és igaz.

My e-cards

Egy jövőbeli tanár gondolatai

Most úgy érzem, szót kell ejtenem arról, hogy mit is gondolok én erről az egészről. Arról, ahogy én látom a tanári pályát, és ahogy mások látják.
Kezdjük azzal, hogy kiskoromban is "tanító néni" akartam lenni, de hát ki nem? Aztán jött a többi "szakma" sorban, és mikor elértem a gimibe, rájöttem, hogy én igazából azzal szeretnék foglalkozni, amit szeretek. A magyar és a töri. Igen, tudtam a lelkem mélyén, hogy a legjobb választás a tanári pálya lenne (kövezzetek meg, de nekem még a dolgozatok összeállítása-javítása, az órára való felkészülés is izgalmasnak tűnik), de a társadalom által szajkózott "csak a hülyék mennek tanárnak" hozzáállás belém ivódott, és tagadtam saját magamban is. Ha kérdezték, mi szeretnék lenni, csak annyit mondtam, hogy a törivel és a magyarral akarok foglalkozni. Nem mondtam ki, hogy TANÁR szeretnék lenni. Te jó ég, még úgy néznének rám....
Na igen, nem értem magamat sem. Nem vagyok az a típus, aki így meghunyászkodna a saját akarata előtt, mások miatt, és szégyenlem is magam érte rendesen. Évek kellettek ahhoz, hogy megértsem ezt. Aztán már a végegfelé nem féltem kimondani ezt a bűvös 5 betűt.
És most itt vagyok. És az emberek hozáállása még mindig ugyanolyan. De ami még rosszabb, hogy maguknak a "bennfenteseknek" a hozzáállása se sokkal jobb. (Tudom, se éssel, se devel nem kezdünk mondatot, de nekem így tetszik, akkor most mi.)
Először is, az emberek azt hiszik, hogy valaki csak azért megy tanárnak, mert nem elég okos a joghoz, orvosihoz, ekonómiához, matekhoz...blablabla. Szóval minden máshoz. Mert a tanári szak az "prechádzka ružovou záhradou", csak játszás, nem kell tanulni, az semmi. Hát aki ezt hiszi, annak csak úgy üzenem, hogy üljön be az óráimra, tanuljon rendszeresen, és akkor majd meggondolja. Persze ezt hiába mondom, akkor is csak azt fogják hinni, hogy nagy a szám.
Másodszor egyes tanárok (hangsúlyozom, egyes!! nem mindegyik)hozzáállása, mintha nem ők maguk is eme pályán helyzekedtek volna el, néha az az érzésem, hogy ők is alacsonyabb "rangúnak" vesznek minket, mint például a történészeket. Mintha mi nem ugyanazt tanulnánk, amit ők...
És a harmadik meg, megítélésem szerint a legrosszabb jelenség amivel találkozhattam, az a tanári szakon lévő egyes emberek (megint hangsúlyozom, egyesek!!!és nem csak a saját iskolámra gondolok, megintcsak mások reakcióját is számításba vettem ) reakciója, mintha ők maguk is csak azért lennének itt, mert nincs más, nincs "jobb".
Nagyon elszomorít ez a jelenség...mert nem is olyan régen a tanároknak még megvolt adva a tisztelet, ugyanolyan szakmának tekintették mint egy ügyvédet vagy mérnököt, vagy akárkit. Most meg ha megmondod, hogy tanár vagy, vagy annak tanulsz, "neadjisten" még azt is szeretnéd csinálni, a hetvenedik emeletről néznek rád, mintha a tápláléklánc legalján állnál, s még sajnálnak is, hogy "jobbra nem tellett". És aztán az ember ne érezze rosszul magát, miközben azt se tudja, hol áll a feje a sok tanulástól. Oké, most nem akarom sajnáltatni magam, hanem felhívni a figyelmet erre a problémára...mert most én érezzem magam alacsonyabb rendűnek, mert azt merem tanulni, ami érdekel? S üzenem azoknak, akik hasonlóképp érzik magukat, hogy tanuljunk meg felemelt fejjel járni ebben az elkorcsosult világban...

Without words

I don't know you,

But I want you.

Van az úgy, hogy mások, akárcsak egy egyszerű dalszöveg is jobban elmondja amit érzünk, gondolunk, mint ahogy saját magunk meg tudnánk fogalmazni. Vagy csak én vagyok ilyen lehetetlen. Nem nagy szavak, egyszerű, de mégis: mintha csak rólunk szólna, mintha mi írtuk volna a saját történetünket. Nekem most valahogy túl sok ilyen dal van.

I can see how you are beautiful.

Can you feel my eyes on you.

I'm shy and turn my head away.
(...)
Make sure that you can't see me

Hoping you will see me.

Sometimes I'm wondering why you

Look me and your blink your eye.

(...)
Oh, please,

Talk to me,

Show some pity,

You touch me in many-many ways but

I'm shy can't you see?

Saturday

Csak úgy fogtam a fényképezőgépet, és kattintottam egyet-kettőt. Nincs nagy értelme. De jól esett. Ilyen egy átlagos szombat...

És egy dal, ami ANNYIRA leírja a jelenlegi hangulatomat. Annyira, hogy nem is értem miről szól...

(Kedves +1-ezőm, ha feloldanád a kilétedet, örülnék :P)

Poem of the day

Emily Dickinson
If you were coming in the fall

If you were coming in the fall,
I'd brush the summer by
With half a smile and half a spurn,
As housewives do a fly. 

If I could see you in a year,
I'd wind the months in balls,
And put them each in separate drawers,
Until their time befalls. 

If only centuries delayed,
I'd count them on my hand,
Subtracting till my fingers dropped
Into Van Diemens land.

If certain, when this life was out,
That yours and mine should be,
I'd toss it yonder like a rind,
And taste eternity.

But now, all ignorant of the length
Of time's uncertain wing,
It goads me, like the goblin bee,
That will not state its sting.

Wicked game

Mikor azt hiszem már, hogy nem tudok magamnak megleptést okozni, akkor megtörténik. Valami kis zavar a szerkezetben. Ilyen nincs. Nem lehet, mert sosem volt. Akkor most miért van? Van egyáltalán? Olyan fura érzés kerített a hatalmába, és nem tudom eldönteni, hogy elmúlik-e vagy sem. Azt sem, hogy akarom-e hogy elmúljon, vagy azt, hogy megerősödjön. Azt sem, hogy melyik lenne a legjobb. Persze várni kell. Az idő majd megsúgja. De most egy pillanatra úgy éreztem...valami olyat, amit már régen nem. Csak pár pillanat volt az egész, amíg valami többet láttam...többet, mint aki... de hát ki tudja? Én nem tudom, mire számítsak. Zavaros ez az egész, mint általában minden. Főleg, mint minden a szívemben. Most is csak írok, csak visznek az ujjaim és nem is biztos, hogy van értelme a szavaimnak. Csak én értem talán, de az a legfontosabb. Hátha ezzel jobban megértem saját magamat és a zűrzavart a fejemben. Pedig már egészen rend volt ott bent. Mindig akkor írok ide, amikor zavar van. Na igen, logikus. De ezen kívül minden logikátlan. Körülötte forognak a gondolataim...mióta? Csak pár napja. Pedig semmi logika nincs benne. Én nem ilyen vagyok, de mégsem érzem idegennek a saját gondolataimat. Olyan természetes, és mégis...miért van az, hogy a benyomások ilyen gyorsan változnak? Hogy teljesen más mint amit pár hete gondoltam. Mint amit az elején gondoltam. S mint amit most gondolok. Közben meg...ki tudja. Én már megint nem.
Olyan más, mint ami eddig volt. Mindenben más. De lehet, hogy csak a fejemben. Nem, nem lehet, mert amit eddig tudok, az is más. Pedig nem szeretem a mást. Ez más. Ez nem olyan, amit előre tudtam volna. Csak...néha nem értem magam. Pedig már azt hittem, önmagamon könnyen kiigazodom. Mindig is gyorsan változtak a hangulataim, de most, hogy leírtam ezt, már nem egészen azt gondolom és érzem, amit az elején, amikor elkezdtem írni. Pár perce. Nem egy egészen más érzés, hasonló, de mégis. Mindig változik minden. Egyszer majd stabil lesz, de addig még sokszor össze fog zavarni a pici szívem. Érzem. Tudom. Nem is baj.
Valamit még el kell árulnom. Van valami, ami nagyon elgyengít. Az emberek közelsége. Mikor szinte belelátok a lelkébe és a húsába. Az nagyon zavar. Mikor bizonyos szinten behatol a magánszférámba. Zavar, de mégis. Ez zavart össze. Ezért kellett egy csomó dolgot leírnom, hogy rájöjjek. Most már tudom...volt benne valami szikra. Ami lehet nem tartós. De benne volt.
Na és a végére.

I love when a song perfectly describes my feelings.

To be loved

Nem gondoltam volna hogy valaha még le fogom ezt írni. Szerelmes akarok lenni. És amit még jobban akarok, hogy viszontszeressenek. Jaj, de nyálas vagyok...
De hiába, a magányt meg lehet szokni, de boldoggá sosem tesz. Hiába néha úgy tűnik, hogy mindegy, hiányzik egy-egy ölelés, vagy bármilyen érintés. Hiányzik az a gyomorgörcs, meg az étvágytalanság is. Az, hogy legyen egy ember akit tökéletesnek látok, minden körülmények közt. Akinek a tekintetében megvan az a varázs, amit keresek. Ha már az ember egyszer átéli, és közel van hozzá, szinte érzi, milyen lehet boldognak lenni, repked a rózsaszín felhők közt...aztán már nehéz elhinni, hogy ez nem fontos, nem kell. Tegnap, Pozsony esti fényeiben láttam egy párocskát andalogni a lehullott  falevelek között. Annyira boldognak tűntek. Kicsit fájt a szívem. Érzem, hogy saját magmban van a megoldás, de nem találom. Talán nehéz velem, de igazán, én még egy bokorba is bele tudnék szeretni, ha az kedves lenne velem.
Olyan szánalmas vágyaim vannak. A többi korombeli már talán a közös életet tervezi a párjával; én csak arra vágyom, hogy fogják meg a kezem. Ennyire rossz idealistának lenni? Be kéne érni azzal "ami van"? Kérdések, kérdések mindenhol.
Talán nem szerencsés ilyen állapotban írnom, de mindegy. 3 ember olvassa ezt az egészet. Talán már annyi sem. Mindegy is, hiszen kell nekem is egy lelki szemetesláda.
Szerelmes akarok lenni. Bárcsak lenne egy jelzés, egy pont a kiválasztott ember válla felett. Akkor nem követném el még egyszer azt a hibát, amit valószínűleg el fogok.

Gentleman?

 

The rules of a gentleman

Na igen, most jöttem rá...amúgy nem, de most realizáltam, mennyire, de mennyire fontos, hogy egy férfi úriember legyen. Hogy az udvariasság mennyire szexi. Hogy mennyire másképp nézünk rájuk, ha így viselkednek, hogy mennyi plusz van az ember viselkedésében. Még ha közhelynek is vagy ódivatúnak tűnik, még ha ma már senki sem akar úriember lenni. Remélem még nm haltak ki teljesen.

Álmodozás az élet megrontója?

Nem szeretek álmodni, csak felkavarják a bioritmusomat.Méghogy az ember azt álmodja, ami nappal foglalkoztatja. Nem azt. Hanem valamit, amit már régen elfelejtett, nem is gondol rá, és egyszercsak megjelenik az álmában, mintha fel akarná hívni magára a figyelmet. Pedig nem akarja.
Az ébren álmodás sem sokkal jobb. Az ember nem is figyel, és már szárnyalnak a gondolatok, messze van a Föld...és ez sok mindent elront. Mindig akkor történnek a dolgok, a jó dolgok, amikor nem gondolunk rájuk. Ez valahogy elrontja az egészet...de olyan nehéz nem álmodozni. Mert akkor jobb. Nem kell arra gondolni, ami van, hanemlehet bármire, ami lehetne. De Murphy törvénye szerint akkor már csak azért se lesz. Mi ez, ha nem ördögi kör?

The same thing again

 

Helyzet

Régen nem írtam, tudom. Nem azért, mert lusta lennék cikáznak is a gondolatok a fejemben, de nem tudtam, hogyan tovább. Nem írtam a júliusról, mert a két utolsó bejegyzés magába foglalja a lényeget. Aztán már nem történt semmi említésre méltó, vagy lehethogy történt, csak nem írom le, vagy elfelejtettem, magam sem tudom.
Először is a munka. Most úgy volt, hogy egész augusztusban dolgozni fogok, aztán most már 4 napja nem hívnak, mert nincs munka.3 napom van meg eddig, csudálatos. Viszont nem mondom, hogy hiányzik, mert nem az a munka, amire az ember annyira vágyik, na jó, nem akarok én itt panaszkodni, de igazából rohadt rossz. Viszont már előre örültem a fizetésemnek, ami csak az enyém lesz. Hát most már nem nagyon tervezhetek költekezést, de ki tudja.
Mindjárt itt a suli, na jó, még egy hónapnál is több, de már nagyon kíváncsi vagyok. Persze, ha majd bedobnak a mélyvízbe, visszasírom majd a nyarat, tudom én. Csak ne lenne ez a sok hercehurca...
Másodszor a káoszról akartam írni, ami körülvesz, meg itt belül is van elég. Ez még Gombaszögön jött elő, mikor kellett írni egy szót, ami jellemez minket, egy önismereti játék keretein belül, és az első, ami beugrott, a káosz volt. Nem túl biztató, de ténylek kicsit káosz van mostanában. Bizonyos téren, de ez meg fog oldódni, tudom.
Olyan furák az emberek. Vagy csak én látom így, de kíváncsi vagyok, mi lesz mondjuk jövőre. Kik lesznek a barátaim. Van olyan érzésem, hogy változások lesznek. Néha olyan érzésem van, mintha nem is ismerném őket, idegenek vennének körül. Mintha a jól megszokott embereket lecserélték volna. Nem tetszik ez nekem.
Szóval itt tartok most.

Volt egyszer egy Gombaszög

Tegnap értem haza Gombaszögről, azaz Krasznahorkáról, ahol is a Gombaszögi Nyári Tábor került megrendezésre (micsoda terpeszkedő kifejezés) immár sokadik alkalommal. Na de én most voltam először, és nem mondom, hogy nem hagyott nyomokat bennem ez a 6 nap.
Az időzítés kicsit problémás volt, mert épp csak hazaértünk Pohodáról, egy nap pakolás, és kedden indulás Somorjára, onnan pedig, gondoltuk mi azt optimistán, délutánra már a helyszínen is leszünk. Na persze. Sofőrbácsi eleve nem is nagyon tudta, hova kell mennie, aztán ott kezdődtek a gondok, mikor Udvard előtt lerobbant a busz, és 1órát vártunk a kukoricában a másikra, miközben nyomták belénk a pálinkát és mindenféle egyéb elképzelhető szeszt. Aztán volt vagy 3 óra, mire elindultunk (miközben 4-re már oda kellett volna érni, de sebaj), mire kiderült, hogy a sofőrbácsi nem igazán tudja, merre kell menni, és a nagykürtösi körforgalomban 4-ből 3 felé letért, s mindig rossz felé, aztán háromszor visszatért, mígnem eltalálta a helyes utat (ami mellesleg ki volt nyilazva). ĺgy hát nem csoda, hogy már annak is örültünk, hogy odaérünk, nem néztük, hogy este nyolc óra van, és mindjárt sötétedik. Most itt előreugornék a visszaúthoz, hiszen az sem ment meg zökkenőmentesen, mert bár a másik sofőrbácsi tudta az utat, de Érsekújváron hagytunk egy csomagot, amiért Gútánál visszatértünk, majd kiderült, hogy teljesen feleslegesen, mert a csomagot márn elszállították onnan. Mellesleg nem ment a klimatizáció, a buszon nem volt ablak (há nóóórmális kérem?!), és majd megrohadtunk. Szóval haza is csak este 7-re értünk.
Most meg vissza az egészhez. Első benyomás az volt, hogy itt mindenki részeg. Legfőképp a szomszédaink, külön kiemelném Dr.Köcsög urat, akin barátaival együtt egy hétig "szórakoztatott" minket. Meg amúgy minden éjjel cirkusz volt, hol kukorékolásra ébredtünk, hol Dr. Köcsögék filozofálására (ami normális esetben vicces lett volna, na de hajnali 5-kor...), hol a Mónika showból és a párkányi cigányokból vett részletekre, hát nagyon izgis volt, főleg, hogy még hideg is volt. BRR.
Na ez most úgy hangzott, mintha minden rossz lett volna, miközben nem, csak kiemeltem éppen a rossz dolgokat. De most jöjjenek a jó dolgok.
Az első nap nem gondoltam volna, hogy találni itt normális embereket is (na már megint ez a negatívkodás), de aztán kiderült, hogy azért akadnak. Meg sok jó előadás volt. Kedvencem a James Joyce-ról szóló, melyben még könyveket is nyertem (nem csak ezért na), de nagyon jó volt a történelmi regények bemutatója is Bíró Szabolccsal és Benkő Lászlóval. A Simon Attila-féle előadás, beszélgetés is tetszett, aztán volt elég politika is, mely nem épp az én asztalom, így ezt nem is boncolgatnám. A színház sátorban is voltak jó dolgok, a Helver éjszakája című előadás, vagy az improvizációs est, meg egyebek. Voltunk önismereti foglalkozáson is, de az nekem annyira nem jött "át". Voltak még érdekes dolgok (meg a borkóstoló ugyebár), de nem tudom mindet külön megemlíteni.
A koncertek között is voltak jók. Egyértelműen a Quimby vitte a prímet, mert bár nem igazán voltam oda értük, valahogy nem éreztem közelinek a stílusukat, de most megszerettem a zenéjüket. Az Intim Torna Illegál is tetszett, sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Aztán volt még mindenféle, köztük Bye Alex, aki megkomolyodván Viszlát Sándorra változtatta a nevét. Amúgy zeneileg nem sokat ért. Meg az Undermind "röff-röff" című világslágere.
Na és az emberek. Hát mondhatom, hogy csalódtam kicsit, mert sokkal értelmesebb társaságra számítottam. Persze, voltak értelmes emberek is, csak sokkal kevesebb ahhoz képest, hogy ez egy egyetemistáknak készült rendezvény volt. Ehhez képest sokan tényleg csak azért jöttek, hogy sátorozzanak és non-stop részegek legyenek, az előadásokon meg aránytalanul kevesen ültek. Persze megint idealista vagyok, hogy azt gondolom, mindenkit az érdekel, ami engem. Na hát ez nem így van. Amúgy kicsit olyan volt, mintha mindenki ismerne mindenkit, csak nekem valahogy nem voltak ismerőseim. Sok emberrel beszéltünk, de egyik sem olyan, akivel tartanánk a kapcsaolatot továbbra is. Persze nem elsődleges cél az ismerkedés. Én azért figyelgettem az embereket. Voltak páran, akik borzasztóan nem voltak szimpatikusak, aztán ez vagy megváltozott, vagy nem. 
Mindenesetre azért örültem már, hogy otthon lehetek. Illetve örülök, de ebben az is közrejátszik, hogy már régen nem voltunk otthon így együtt. Ezzel nem azt mondom, hogy nem tetszett a tábor. Sok része tetszett, de volt pár része, ami nem. ĺgy nem tudom megmondani előre, elmegyek-e jövőre, vagy hogy lesz-e kedvem hozzá. Meglátjuk, mit hoz a sors.

Pohoda 2013

Vége lett a Pohodának. Ez volt a második, részben hasonló  a tavalyihoz, sok dologban azonban egész más.
Most csak a zenékről szeretnék írni, mert elég sok mindent hallottunk, volt kellemes és kellemetlen csalódás egyaránt.

Polemic
Sokat hallottam már róluk, de nem igazán ismerem a számaikat. Reggae, vagy inkább ska, nem rossz zene, elég tombolós, de azért nem lett a kedvencem, talán 1-2 számukra még rákeresek.

Kaiser Chiefs
Második koncertre ez lett a legeslegjobb a 3 napból, hiába gondoltuk, hogy majd valaki biztos lekörözi őket, nem így lett. Abszolút kedvenc. Hallgattam őket már előtte is, tetszett, de nem számítottam ennyire jóra. Most éjjel-nappal őket hallgatom. Akkora showt csaptak, hogy csak na. 

Smashing Pumpkins
Ehhez meg úgy álltunk hozzá, hogy biztos nagy buli lesz, erre 3-4 szám után mindannyian "ez meg mi?" fejet vágtunk, mert az, amit "Smashing Pumpkin" leművelt a színpadon, minden volt, csak jó előadás nem. Valahogy teljesen más volt minden, mint az előtte hallgatott számokban, nem kommunikált a közönséggel, azt hitte, hogy ő az atyaúristen minimum  ráadásul el is volt combosodva, és úgy nézett ki, mint egy pocok.  Egyszóval ez úgy nem jött "át" nekem, és sok más embernek sem.

Sam Lee & Friends
Szinte csak véletlenül mentünk el erre a koncertre, de kellemes zene volt, olyan végigülős, szemlehunyós.  

Maïa Vidal
Egy hiperaranyos csaj, kellemes zenével. Rajta látszott, hogy tényleg örül a tapsnak, az elismerésnek, és egyáltalán, nem játszotta a nagy sztárt. A zenéje meg egészen csodás, bár nemhallgatok igazán ilyen stílusú számokat, de ő megfogott a virágos hippilány stílusával.

Bloc Party
Itt talán jobbra számítottam, az énekes nem nagyon jött be, de annyira nem is volt rossz. Hallgattam őket előtte, van 1-2 jó számuk, de kb. ennyi.

Kate Nash
Egy számát ismertem, és az tetszett, így gondoltam, megnézzük, erre a Lily Allenes pop stílushoz képest egy ilyen pop-punk, vagy nem is tudom minek nevezzem stíusban játszott. Nem jött be, ott is hagytuk egy idő után. Kár, pedig a régi stílusa egészen tetszett.

Tony Allen
Róla semmit sem tudtam, csak híresztelték, hogy a világ legjobb dobosa. Hát biztos, engem ez a zene valahogy nem fogott meg, igazából nem is emlékszem rá.

Ghymes
Magyar zene egy szlovák fesztiválon, ezt meg kell hallgatni. nem is bántuk meg, egészen különleges, bár nem épp a stílusom (mint sok más sem ugyebár), de tetszett. ha nem sietünk Atoms for Peace-re, akkor talán még jobban is élveztem volna.

Atoms for Peace
Még egy olyan dolog, amitől nem estem hanyatt, bár itt nem is számítottam sokkal jobbra. Igazából egyrészt nem volt rossz, másrészt amúgy is csak Flea miatt voltam kíváncsi rájuk (aki nem "flea" hanem "flí", de nekem akkor is Flea marad, ha fene fenét eszik is), benne nem csalódtam, őrült, mint mindig :), szoknyában lépett a színpadra, igazából nem is lepődtem meg :D Viszont ez a Thom Yorke-féle, kissé Radioheades zene nem az én világom. 2 órás koncert alatt unalmas lett sajnos.

Kouyaté Neerman
Ez a kimondhatatlan nevű francia zenekar, ami nem rossz, de nekem tipikusan az az altató zene, pedig nem volt lassú, inkább erős zene, de mégis, egyszerűen engem a folyamatos instrumentális zene untat.

Ewert and The Two Dragons
Ezt is ülve hallgattuk, nem az a tombolós zene, de el lehetett hallgatni, nem éreztem rossznak, olyan közepes volt.

Orquesta Buena Vista Social Club
Ez egy kubai zenekar, olyan latinos zenét játszanak, amit magamtól biztos hogy nem hallgatnék, de így egészen tetszett, még táncolni is volt kedvem rá, hát igen, ez sem történik gyakran.

Nick Cave and The Bad Seeds
Az utolsó koncert nagy durranás volt szeirntem. Bár nekem a Kaiser Chiefs tetszett a legeslegjobban, de Barlang Miki se volt semmi. Bár talán csak nekem tetszett, de nekem "átjött" azért. Bár az előzőleg hallgatott jazzes stílus után majdhogynem blac metál koncerten éreztem magam, csakhogy én szeretem a tombolós zenét, így nem zavart. Nick elég vitatott személy, nem lehet eldönteni, hogy most szimpatikus-e vagy nem. Sajnálom, hogy a kedvenc számomat nem játszotta.

1/3 - June

Eltelt a nyári szünet egy hónapja. Július elseje van.
Nem mondom, hogy csak úgy elrepült, de tény, elég gyors volt ez az egész. Persze mindig annak tűnik, még ha éppen nem is úgy van. Valakinek csak most kezdődik a szünet, én meg már 1 hónapja otthon vagyok. 2 hónap is soknak tűnt, 3 meg végképp. Nem bírom sokáig a semmittevést. Hülye vagyok.
Valahogy nem volt kedvem írni ide, meg nem is nagyon volt mit. Vagy lett volna, csak nem tudtam megfogalmazni. Jó lenne írni minden hónap végén egy ilyen összefoglalót, majd meglátjuk, sikerül-e.
Június. Az eleje összeolvadt május utolsó napjaival, még az érettségi utánról. Aztán jöttek az esős napok, cseppet sem nyári hangulattal, z olvasással és filmezéssel töltött napok.
Voltam Pozsonyban is, bár nem sokszor, néha jó távol lenni tőle. Fogom még látni eleget.
Aztán jött egy hétnyi kánikula. Utálom a kánikulát. Akkor volt az osztálybuli is, az jó volt. Hajnalban sétálgati a Duna-parton, igazán idilli. Aztán meg átaludni a napot, ez már csak így van.
Voltak tervek, melyek nem valósultak meg, de olyanok is mindig vannak. Végül egész jól zártuk a júniust. Nem mondom, hogy a kedvenc hónapom volt, de nem volt rossz sem. 3-szor is volt névnapom, és a többség az egyikre sem emlékezett, de hát mir is várjak ilyen névvel? (:D)
Persze néha most is van olyan érzésem, hogy eltelt egy hónap, és nem csináltam semmi értelmeset. 
Olvashattam volna többet. A szünet elején belekezdtem, hisz suliidőben nem volt rá sem időm, sem energiám, aztán a kánikula idején valahogy megakadt az egész, de ezt még szeretném behozni.
Kezdtem Fábián Janka Adél és Alizával, melyben kicsit csalódtam, de azért nem mondom, hogy rossz volt, csak nem ezt vártam. Aztán jött Coelho és Brida, az tetszett, csak nehéz olvasmány volt, így sokáig tartott olvasni, de élmény volt. Aztán elkezdtem a Noszty fiú esetét Tóth Marival, de annak ellenére, hogy tetszett/tetszik, nem jutottam sokáig, valahogy lassan olvasódik, de remélem befejezem még. ĺgy párhuzamosan elkezdtem Závada Pál regényét, a Jadviga párnáját, mellyel kapcsolatban vegyesek az érzelmeim, nagyrészt nem tetszik eddig, de kezdem felfedezni az érdekes részeit. De nem vagyok biztos benne, hogy befejezem. Remélem, júliusban "termékenyebb" leszek. Ja, és írni is kéne.
Viszont találtam egy új sorozatot, a New Girl-t, melynek az eddig megjelent 2 évadját megnéztem, és nagyon tetszik. Sajnálom, hogy nincs több, mert most nem tudom, mit nézzek, bár van még 1-2 elmaradt Downton Abbey részem, de új részek ilyenkor semmiből nem jönnek ki. Egy részt megnéztem a How I met your motherből is, de idegel a magyar szinkron, angol feliratosat még nem találtam (mondjuk nem is kerestem még). Igazából sok részt láttam már belőle, de fogalmam sincs, melyeket láttuk anno angolon.
Hát most már ennek is vége, és "hello, july", kíváncsian várlak :) 

Summertime Sadness

Nem is tudom, mit akarok most leírni. Csak hallgatom ezt a számot már tegnaptól körbe-körbe, és mintha minden benne lenne, amit érzek. Nem is szomorúság, hanem inkább melankólia, és nehéz is megmagyarázni hogy miért. Tudok valamit, de a gondolatok, érzések és vélemények kavarognak bennem. Választanom kell egy utat, de nem tudom, mi lenne nekem a legjobb. Talán egyik sem, az a legjellemzőbb. Néha jó, néha nem, de ha jó, akkor is más, mint amilyennek lennie kéne. Nyoma sincs a depressziónak, és mégis. Valami nyomaszt ott belül, ami miatt nem lehetek boldog. Nagyon kell már nekem a változás, mert kezdenek elnyelni a mindennapok. Ez nem jó, mert még 2,5 hónapot kell otthon ülnöm, mert ha egyszer ebben az országban képtelenség munkát találni akár 2 hónapra is, úgy elég nehéz. Lassan az lesz már, hogy a McDonald's-ba is alulképzett leszek, vagy csak nem tetszik nekik az arcom. Na jó, ezen kár fortyogni, csak zavar.
Nem tudom, mit tegyek, és épp ezért talán nem teszek semmit. Mikor tettem valamit, sosem volt jó vége, és lehet most sem fogom kibíni, ez vagyok én. Nem bírok csak úgy ülni ölbetett kézzel, inkább kísértem a sorsomat és hozom magamnak a rosszkedvet és a szerencsétlenséget. Ez nagyon negatívan hangzott, pedig most nem is akarok nyafogni, de ilyenkor nehéz megálljt parancsolni az ujjaimnak, csak írnak és írnak...
Nem hagyhatom, hogy úrrá legyen rajtam a summertime sadness. Tenni kell valamit, mindig tenni kell, mert a semmittevés nagy úr. A három évvel ezelőtti nyaramat juttatják eszembe. Na, olyat nem akarok. Boldog akarok lenni. Azt akarom, hogy átöleljen valaki, és megnyugodhassak. Át szeretnék kerülni egy más lelkiállapotba. Mindig ezt akarom, de valami mindig akadályoz. Lehetetlen.
Káosz.

kiss me hard before you go, summertime sadness

Igazi?

"In each life, we feel a mysterious boligation to find at least one of those soul mates. The greater love that seperated them feels pleased with the Love that brings them together again.
But how will i know who my soul mate is?
By taking risks. By rising failure, disappointment, disillusion, but never ceasing in your search for love. As long as you keep looking, you will triumph in the end."   /Paulo Coelho:  Brida/

Mióta elolvastam ezt a könyvet, nem hagy nyugodni ez a gondolat. Tegnap késő éjszaka megint eszembe jutott, és mindig felvetődik egy-egy újabb lehetőség és válasz, hogy létezik e Igaz Szerelem? Az a bizonyos Igazi, akit eleve nekünk teremtettek és valahol meg van írva, hogy együtt kell lennünk, és mindenki más csak hiábavaló próbálkozás. Talán nem így megy ez. Az élet nem tündérmese, de mégis..mi van, ha az Igazi, az ember akit úgy szeretünk mint senki mást, nem az az ember akit szeretnünk kéne? Vagy mi van, ha több Igazi van? Van különbség szerelem és igazi szerelem között? Van az a szerelem, amikor megismerjük a másikat, majd szépen lassan megkedveljük, megszeretjük és ez a szeretet, akár baráti szeretet átváltozik szerelemmé. Lassan, nyugodtan. Aztán van az a másik eset, mikor csak megpillantjuk azt az embert, és minden el van döntve, nincs menekvés, nincs visszaút. Talán mindkét szerelem egyforma, csak másképp alakulnak ki? Vagy az az Igazi, akinél az első percben érezzük azt a bizonyos varázst? Az első látásra szerelem garancia erre vagy csak a szív egyik kis hülye játéka?
Akárhogy is van, és talán végtelenül idealista vagyok, de nem hiszem, hogy igazán boldog lehetnék valakivel, mondjuk egy életen át, akinél nem ezt érzem. A nyugodt szerelem nem nekem való. Ez lesz a vesztem, tudom. Nem lehet mindenkinek szerencséje, meg hát ez már Murphy törvénye.
"Az érzelmek vadlovak, az értelem soha nem hajthatja őket igába teljesen."
Én is így érzek, de lehethogy ez csak kifogás. Lehethogy létezik mégis valami, amivel kordában lehet őket tartani, csak én még nem tudom, mi az.  Talán az idő és a távolság, a legrosszabb közhelyek, és mégis, talán.
Ugyanakkor valami fura zavart érzek. Talán mégis csak hagyni kell folyni a dolgokat a maguk ütemében, úgyse tehetünk semmit a sors akarata ellen. Ha így kell történnie, hát legyen. Az érzelmek vadlovak.
Néha azt érzem, hogy mást nem fogok tudni így szeretni, de ez hülyeség. Remélem, hogy az, de biztos az. Sok hülyeséget gondoltam már eddig is. Talán 5 vagy 10 év múlva csak nevetni fogok ezen, de talán nem sok minden fog változni. Előre elképzelni a jövőt sokkal könnyebb, mint megélni. 4 éve sem gondoltam volna, hogy ma ez lesz, ami van. 
Nem kéne ennyit agyalnom. Még a fejem is belefájdult.

Photos

Tegnap fotam magam, fényképezőgéppel és egy kis zenével és elindultam ki a faluba. Sétálni, csak úgy céltalanul. Megörökíteni a pillanatokat.

Utánam a vízözön

Hát valahogy nem így képzeltem el a korai nyáriszünetet. Valahogy úgy gondoltam, hogy szikrázó napsütésben, kellemes 25 fokban fogokkint üldögélni egy könyvvel, és élvezni fogom a szabadságot. Ehhez képest kint kb. 10 fokkal hidegebb van, fúj a szél, így csak a könyves és a szabadságos része igaz. De hát legalább az. Nem is akarok panaszkodni, hisz végre otthon vagyok, és nincs semmi gondom, de akkor is, olyan fura érzésem van, főlg azért, mert otthon döglök céltalanul májusban, mikor mindenkinek még dolga van. Na de nem baj, már megint panaszkodom, mikor ezt vártam már mióta, csak még fel sem fogtam igazán, hogy vége, ennyi volt. Tán ez a baj. 
Ott fejeztem be, hogy szerdán még a törire készültem, és idegességem egyre csak növekedett, mikor este jött a hír, hogy felvettek az egyetemre. Szóval még nem hivatalosan, de juhéé! Örülök ám, csakhogy még mindig nem kaptam hivatalos éretsítést, és ez kicsit idegel, miközben tudom, hogy nem felejtettek el, csak nem tudom, nem sietnek vele. Jó lenne már a kezemben látni azt a kis papírt,  hogy küldhessem el a bizonyítványom. Na de töri.
A reggelt nem is mesélem, mert olyan volt, mint a keddi, csak most korábban kezdtem, de valamiért idegesebb is voltam. 8:40-kor álltam meg a zöld asztal előtt, és kihúztam a negyedik tételkémet is, melynek száma: 15. Erről a számról tudni kell, hogy rohadt sok mindent foglal magába: angol és francia abszolutizmus, Oroszország és Lengyelország a 15-16. században, harmincéves háború, németalföldi szabadságharc és a Török Birodalom a 15-16. században. Na igen, és erre van az embernek 20 perce, miközben én már csak VIII. Henrikről és I. Erzsébetről tudtam volna órákig dumálni, na de azért hepinesz, mert bár a 9-10. tételeket szuggeráltam, ez is nagyon kedvemre való volt már csak az angolok miatt is. ĺgy hát szép magabiztosan leültem a bizottság elé, és jól is ment a dolog, amíg nem mondtam egy bődületes marhaságot- a Szent Bertalan éjt Szent Iván éjnek mondtam, aztán a nagyoncuki elnökbácsi felvilágosított, hogy hát majdnem, azt valahol Shakespeare bácsinál keressem, és az a vicc, hogy még akkor sem ugrott be, milyen névről van szó, majdnem Szent János éjt mondtam, aztán jöttem rá, hogy az meg a bogár :DD Ilyenkor képletesen megveregetem a saját vállam, hogy ez az Laura, ennél nagyobb baromságot ki se lehetne találni (a magyar érettségin beköpött Notre Dame-i toronyőr (Párizsi Notre Dame helyett, ugyebár az a mese...) után szerintem nem csodálkoztak semmin). Na de nem baj, legalább nevettek. Aztán TB kivételével jutott is idő mindenre, majd diszkréten leállítottak. Hát ezen is túl vagyok, gondoltam. Aznap kétszer is ünnepeltünk, még a rég elmaradt szülinapomat, majd az osztállyal közösen az érettségi végét. Pénteken mentünk be a bizonyítványért (ami mellesleg ugyancsak medvemre valóan sikerült, de nem dicsekszem), és fel sem fogtuk, hogy vége, hiszen annyiszor elbúcsúztunk már, és mégis mindig újra találkoztunk. Hát most már nem. Még esetleg 1-1 osztálybuli erejéig, amik tervbe vannak véve, aztán vége, ennyi volt. Most valahogy nem is sirattam az egészet, inkább ballagás előtt jött rám a melankólia, mostanra már megbékéltem a dologgal, de mindesenetre sok ember fog hiányozni.
Most meg itt ülök, még csak három napja céltalanul, de már kezd idegesíteni a dolog. Igen, ez vagyok én, sosem az a jó, ami van. Most keresek valami munkát a nyárra, aztán hátha. Nem szabad egyedül maradnom a gondolataimmal huzamosabb időre, mert annak még sosem volt jó vége. A szabadság is sokkal jobbnak tűnt múlt héten, mikor hülyére idegeskedtem magam.
Te jó ég, mennyit írtam már megint.

Félig megérve

Vagy inkább háromnegyedig. Ugyanis 4-ből 3 tantárgyból leérettségiztem. Hurrá!
Ez a nap tűnt a legfélelmetesebbnek, bár az akadémiai hét sokkal rosszabb, mint maga az érettségi. És a legrosszabb az előttevaló nap, és az éjszaka. Meg az utolsó pillanatok.
Persze alig aludtam valamit az éjszaka, aztán reggel is korán felkeltem, úgy éreztem semmit sem tudok, és amit tudok, azt is össze fogom keverni.
Ez az érzés csak akkor csillapodott, mikor 9:40-kor beléptem az osztályunkba, és szemben találtam magam a zöld asztallal, a borítékokkal, az érettségi bizottsággal. Akkor már jobb volt kicsit, bár mikor kihúztam a számot, és nem tudtam hirtelen, mi az, az is elég kritikus volt :D 
Az első számocskám: 23 - Role models and ideals.
És ekkor jött a megnyugvás, hiszen ez egy jó téma. Nem az,amit szuggeráltam, de mégsem rossz, még ezsembe is jutott tegnap, gondolkodtam rajta. A képleírás is jó volt, bár a roleplay-ben meg kellett győznöm a tanárnőt a számítógép előnyeiről a laptoppal szemben, nekem, a nagy technikai zseninek :D Hát itt kisebb improvizációt játszottam el, de szerencsére viccesen vették a dolgot.
11:30-kor újabb kihívás. Magyar.
A második számocskám: 11 - Romantika a világirodalomban.
Ez is jó téma. Szintén nem a szuggerált Radnóti, de jó téma. Szerencsére nem is kellett gondolkodnom, csak pár dolgot leírtam, és minden eszembe jutott, a képek is, az írók, a művek, és még ha csak egy említés erejéig is, de Jane Austen is benne volt a tételemben! Szóval boldogság, bár a Nyomorultak kicsit kifogott rajtam, de feltaláltam magam :D
Ezután jött a neheze. Még két óra, és szlovák, de az a két óra borzalmas volt.Persze nem tudtam enni egy falatot sem. Mintha nem is egy, de tízezer gombóc lett volna a torkomban. A szlovák, melyet sosem tudtam normálisan, és melyet akárhogy tanultam, nem sikerült megjegyeznem. Mondjuk ezzel mindenki így volt :D Aztán gondoltam, már mindegy, és hátha szerencsém lesz, s jót húzok, bele se mertem gondolni mi lesz, ha olyat, amiről fogalmam sincs. Szóval 14:20, indulás a kivégzésre. Ajjaj.
És a harmadik számocskám: 24 - Môj región
Nem hiszem el!!! Az egyetlen tétel amit igazán tudtam, hatalamas megkönnyebbülés "ilyen nincs!" érzés. Már hetek óta ki volt rakva a falamra az a biznyos szám, és kihúztam. Persze így is voltak hibáim, a nyelvtan katasztrófa volt, az irodalomról szerencsére tudtam beszélni legalább valamennyit, így megnyugodtam kicsit, hogy annyira azért nem lett rossz. Jó sem, de legalább nem annyira rossz :D
És már csak töri csütörtökön. És vége.

Valami készül...

"Ahogy kettesben sétáltak hazafelé, mindkettőjüket ugyanazok a gondolatok foglalkoztatták. Mindkettőjüknek eszébe jutott, mennyire nem illik ez egy tanár-diák kapcsolatba. Eszükbe jutott az is, hogy mennyire más lenne, ha...hogy mennyire más lehetne, de nem lehet. És mindketten arra gondoltak, vajon mit gondolhat a másik, és vajon mit szólna, ha megtudná, mire gondol ő.
Nem szóltak sokszor egymáshoz a séta alatt. Mire elérték Lettiék házát, mindketten alaposan átfáztak. Különösen hideg lett az októberi este, éles ellentétben a kellemes nappali idővel. Mindketten vacogtak. Bálint látta, hogy a lány kezei szinte megfagytak, így odalépett hozzá, és két nagy tenyerébe fogta a lány aprócska kezét. A lány kérdőn nézett rá, és még az átfagyott kezén keresztül is érezte, mi történik, ha bőre a férfi selymes bőrével találkozik. Az érzés...leírhatatlan. Egyszerre rázza ki a hideg, és a meleg. Már egyáltalán nem is fázott. Nézett rá nagy szemekkel, Bálint meg csak mosolygott. Maga sem tudta, miért csinál hülyeséget, egyszerűen csak jólesett."
(by L, 2012)