Mikor még jövő volt a jelen, 
Távoli délibáb,
Bontotta virágát az ifjúság,
Éretlen, boldog virágát.
Emlékszem, de talán nem is úgy volt.
Talán megszépítette az idő.
De vissza már nem jön többé
Sem arc, sem illat, sem ő.
S mit akartunk? Felnőni.
Elértük, most jobb?
Most az kell, mi elmúlt.
Nem a jelen, sem a jövő.
Siratjuk az éveket.
Búcsúkönnyek zuhognak. 
"Vár a szebb élet.."
Olcsó vigasz.
Elszálltak a pillangók,
S bár kísért egy látomás,
S hallom, ahogy zakatol...
ĺgy van ez jól.
Tán kísért még a látomás,
Az ifjúság sem söpörte el.
Talán örökre itt marad,
Még akkor is, ha menni kell.
Magányos a búcsú,
De azt mondjuk, viszlát.
Valaminek vége szakadt.
Elhagyjuk egymást.
Mégis, ha szívembe
Befészkeli magát a hiány.
Csak behunyom a szemem.
S az emlék visszajár.  

HIM

"A HIM egy finn rock-banda,három zenész Ville Valo vokalista,Mikko Lindström gitáros és Mikko Paananen basszusgitáros alapította 1991-ben. Ezidáig hét nagylemezük jelent meg. 2008-ig ők az egyetlen finn rock-banda, akik az USA-ban aranylemezt értek el az eladásaikkal.
A zenekar a szerelem és a halál témáit elegyíti dalszövegeiben, hangszerelésükre pedig a heavy metal-jellegű gitárstílus jellemző. Innen származik ennek a sajátos zenei stílusnak a neve is: Love metal."

Tegnap botlottam bele az egyik dalukba. Ugyan már hallottam róluk, persze, tudtam, hogy léteznek, de sosem hallgattam meg a számaikat. Ville Valo egy szólódalán (inkább duettjén), a Summer Wine-on kívül semmit nem ismertem tőlük, de Ville hangja eleve nagyon tetszik.
Tegnap meg csak úgy egymás után hallgattam a számaikat, és rájöttem, hogy...egyszerűen imádom! Egész nap az ő hangja járt a fejemben, és amint hazaértem, újra rákerestem youtube-on a dalaikra, és folyton csak őket hallgatom. Odáig jutottam, hogy letöltöttem a komplett diszkográfiájukat, ez azért nem semmi :D Ebben a két szóban, hogy love metal, megvan minden, amit én zenei téren kedvelek - elég nyálas, elég kemény. Egyszerűen szerelem.
Pedig elég búskomor. Kicsit talán a szövegeik hasonlóak az Evanescence szövegeihez, vagy nem is tudom, mihez hasonlítsam. Egyszerűen csak jó! Na és Ville Valo...

 

Quote of the day

Goodbye, lazy days

Megérintett az érettségi szele, úgy igazából. Vége a lustulós napoknak...és a lustulós hétvégéknek is. Hol vannak már azok az idők, mikor szombaton tilos volt tanulni, vasárnap meg csak átrakodtam hétfőre, és kész? Hajjaj...életemben először megtörtént, hogy péntek délután, igen, péntek délután tanultam! Nagyon fura érzés volt, és nem éppen jó. Olyan, mintha megállna az élet erre a pár hétre, és egyszerűen olyan fura érzés. Kicsit kétségbeejtő a jövő...nem mondom, hogy sokáig tartana ez az állapot, mert már csak egy hónap nagyjából, és vége is. Azt sem mondom, hogy olyan nehéz, mert ennél csak nehezebb lesz. Egyszerűen csak fura, mert pár évvel ezelőtt nem tudtam elképzelni, milyen az élet a gimi után, és most hopp, mindjárt itt van. Olyan rémisztő, igen, mintha valami mumus várna a túloldalon, mintha nem szeretnék felnőni...

"Így lehetek csak
erős a bajra -
cigarettára:
gyújtok a dalra.
Földi bajt oldó

tűzpiros dalra.

Pávatorokkal

szólok a napba.

Csillagot rúgjon

huszonkét évem:

morzsa-világgal

be sose érjem.

A Mindenséget

magamba szedjem,

de sóra, szénre

essen szét bennem.

Megoldó szemmel

világom járjam:

ha bimbót látok,

virággá lássam,

hogyha gazt látok,

tűzlánggá nézzem:

járjon az ember

szekfű-fehérben.

De torkig álljak

bár a virágban:

a kis füvek mérgét

fölkiabáljam."

Tavasz

Végre itt a tavasz!
Legalábbis úgy tűnik. Reggel nem fagyok meg harisnyában és vékony cipellőben, délelőtt előbújik a napocska, és bármelyik unalmas órát feldobja, én meg csak mosolygok, és felkiáltok, hogy jééé, süt a nap! :) A sok hosszú, sötét, rideg téli reggel és nap után lelki felüdülés ez a gyönyörű tavasz. Már csak a virágok kezdjenek el nyílni meg rügyezni a fák, és teljes lesz a boldogságom. Az április és a május a legszebb hónapok az egész évben, és ezt az érzést semmi sem ronthatja el! Semmi.
A másik dolog meg a tavaszi fáradtság...tegnap és ma is rajtam volt, valahogy a szép idő velejárója. Elalszom órán, elalszom szünetbe, a buszban, otthon a tévé előtt...
Tegnap délután kétszer is elaludtam a szlovák irodalom felett. Bár arról talán nem(csak) a tavaszi fáradtság tehet.

Miroslav Válek mondjon le! 

Ha a képek beszélni tudnának...

Még szerencse, hogy nem tudnak :)

Fura érzés 3-4-5 év távlatából nézegetni őket. Ami akkor természetes, mindennapos volt, mára már csak emlék...néha nehezen tudom elképzelni, mi volt akkor, mi járt a fejemben, mit éreztem, mit gondoltam, mit szerettem. Pedig nem volt olyan régen, a gépemen a legrégebbi képek 2008-ból valóak, 5 év nem a világ vége, és mégis. Néha mintha nem is én lettem volna. Az a jó ezekben a pillanatokban, hogy ahogy meglátjuk a képet, beugrik az a bizonyos nap, az az emlék, és egy kicsit újra átéljük, érezzük azt a pillanatot. Ezért szeretek régi képeket nézni. Még az sem zavar, hogy néha megijedek magamtól :)
Ja, és a röhögőgörcs is eme folyamat természetes velejárója! Ilyenkor újra 14 éves kis tinilány vagyok, aki bármilyen hülyeségen képes hosszú percekig nevetni. Bár, ez talán sosem fog elmúlni. Nem is kell :)

Hát, így néztem ki 2008-ban. MyVIP logó kötelező :)  

Dear Math

Életem végéig kísérteni fog a matematika.
Életem első ötösét is neki köszönhetem...hetedikes lehettem, túltettek rajtam a hússzú, lehetetlen példák, tele negatív számokkal, valahol ott akadtam el, és azóta sem találtam meg azt a bizonyos fonalat. Életem első ötöse nagy megrázkódtatás volt, félve mentem haza, olyan lehetetlen helyzetnek tűnt, el sem tudtam képzelni, hogy van ezután is élet. Te jó ég!
Most, érettségi előtt egy hónappal realizáltam, hogy életem utolsó ötösét (legalábbis ezekkel a jegyekkel, gimiben) is matekból fogom kapni. Nem gyakran van olyan érzésem, hogy elém tesznek egy lapot, és egy büdös szót (számot?) nem értek belőle, de most ez történt. Az a groteszk helyzet állt elő, hogy annyira nem érdekelt, mi lesz most, hogy csak nevettem, és leadtam a telefirkált, majdnem üres lapot. Szinte felszabadító érzés.
Már csak egy dolgozat van hátra, egy hónap, és a soha viszont nem látásra.