I'm puking hearts

Nem gondoltam volna, hogy ilyeneket fogok valaha kitalálgatni, de annyira találó megnevezés. Mostanában sokszor liftezik a gyomrom. Hányingerem van, de nem az a rosszullétes hányinger. Mintha valami más lenne a torkomban. Szivárvány, szívecske, vagy plüss Hello Kitty.
Ismeritek ezt az érzést. Mikor a lelkedet hánynád ki...valahol jó érzés, valahol kínoz.
Ne mondjátok ki az sz betűs szót.

Falling in love

“Falling in love is like getting hit by a truck and yet not being mortally wounded. Just sick to your stomach, high one minute, low the next. Starving hungry but unable to eat. Hot, cold, forever horny, full of hope and enthusiasm, with momentary depressions that wipe you out. It is also not being able to remove the smile from your face, loving life with a mad passionate intensity, and feeling ten years younger. Love does not appear with any warning signs. You fall into it as if pushed from a high diving board. No time to think about what's happening. It's inevitable. An event you can't control. A crazy, heart-stopping, roller-coaster ride that just has to take its course.” 

Már megint nem a saját szavaimmal jövök, de szeretem amikor más gondolatai annyira kifejezik amit akarok mondani....persze, nem túl eredeti, de meg kell hagyni az utókornak. Csak annyira szép és igaz.

My e-cards

Egy jövőbeli tanár gondolatai

Most úgy érzem, szót kell ejtenem arról, hogy mit is gondolok én erről az egészről. Arról, ahogy én látom a tanári pályát, és ahogy mások látják.
Kezdjük azzal, hogy kiskoromban is "tanító néni" akartam lenni, de hát ki nem? Aztán jött a többi "szakma" sorban, és mikor elértem a gimibe, rájöttem, hogy én igazából azzal szeretnék foglalkozni, amit szeretek. A magyar és a töri. Igen, tudtam a lelkem mélyén, hogy a legjobb választás a tanári pálya lenne (kövezzetek meg, de nekem még a dolgozatok összeállítása-javítása, az órára való felkészülés is izgalmasnak tűnik), de a társadalom által szajkózott "csak a hülyék mennek tanárnak" hozzáállás belém ivódott, és tagadtam saját magamban is. Ha kérdezték, mi szeretnék lenni, csak annyit mondtam, hogy a törivel és a magyarral akarok foglalkozni. Nem mondtam ki, hogy TANÁR szeretnék lenni. Te jó ég, még úgy néznének rám....
Na igen, nem értem magamat sem. Nem vagyok az a típus, aki így meghunyászkodna a saját akarata előtt, mások miatt, és szégyenlem is magam érte rendesen. Évek kellettek ahhoz, hogy megértsem ezt. Aztán már a végegfelé nem féltem kimondani ezt a bűvös 5 betűt.
És most itt vagyok. És az emberek hozáállása még mindig ugyanolyan. De ami még rosszabb, hogy maguknak a "bennfenteseknek" a hozzáállása se sokkal jobb. (Tudom, se éssel, se devel nem kezdünk mondatot, de nekem így tetszik, akkor most mi.)
Először is, az emberek azt hiszik, hogy valaki csak azért megy tanárnak, mert nem elég okos a joghoz, orvosihoz, ekonómiához, matekhoz...blablabla. Szóval minden máshoz. Mert a tanári szak az "prechádzka ružovou záhradou", csak játszás, nem kell tanulni, az semmi. Hát aki ezt hiszi, annak csak úgy üzenem, hogy üljön be az óráimra, tanuljon rendszeresen, és akkor majd meggondolja. Persze ezt hiába mondom, akkor is csak azt fogják hinni, hogy nagy a szám.
Másodszor egyes tanárok (hangsúlyozom, egyes!! nem mindegyik)hozzáállása, mintha nem ők maguk is eme pályán helyzekedtek volna el, néha az az érzésem, hogy ők is alacsonyabb "rangúnak" vesznek minket, mint például a történészeket. Mintha mi nem ugyanazt tanulnánk, amit ők...
És a harmadik meg, megítélésem szerint a legrosszabb jelenség amivel találkozhattam, az a tanári szakon lévő egyes emberek (megint hangsúlyozom, egyesek!!!és nem csak a saját iskolámra gondolok, megintcsak mások reakcióját is számításba vettem ) reakciója, mintha ők maguk is csak azért lennének itt, mert nincs más, nincs "jobb".
Nagyon elszomorít ez a jelenség...mert nem is olyan régen a tanároknak még megvolt adva a tisztelet, ugyanolyan szakmának tekintették mint egy ügyvédet vagy mérnököt, vagy akárkit. Most meg ha megmondod, hogy tanár vagy, vagy annak tanulsz, "neadjisten" még azt is szeretnéd csinálni, a hetvenedik emeletről néznek rád, mintha a tápláléklánc legalján állnál, s még sajnálnak is, hogy "jobbra nem tellett". És aztán az ember ne érezze rosszul magát, miközben azt se tudja, hol áll a feje a sok tanulástól. Oké, most nem akarom sajnáltatni magam, hanem felhívni a figyelmet erre a problémára...mert most én érezzem magam alacsonyabb rendűnek, mert azt merem tanulni, ami érdekel? S üzenem azoknak, akik hasonlóképp érzik magukat, hogy tanuljunk meg felemelt fejjel járni ebben az elkorcsosult világban...

Without words

I don't know you,

But I want you.

Van az úgy, hogy mások, akárcsak egy egyszerű dalszöveg is jobban elmondja amit érzünk, gondolunk, mint ahogy saját magunk meg tudnánk fogalmazni. Vagy csak én vagyok ilyen lehetetlen. Nem nagy szavak, egyszerű, de mégis: mintha csak rólunk szólna, mintha mi írtuk volna a saját történetünket. Nekem most valahogy túl sok ilyen dal van.

I can see how you are beautiful.

Can you feel my eyes on you.

I'm shy and turn my head away.
(...)
Make sure that you can't see me

Hoping you will see me.

Sometimes I'm wondering why you

Look me and your blink your eye.

(...)
Oh, please,

Talk to me,

Show some pity,

You touch me in many-many ways but

I'm shy can't you see?