Régen nem írtam, tudom. Nem azért, mert lusta lennék cikáznak is a gondolatok a fejemben, de nem tudtam, hogyan tovább. Nem írtam a júliusról, mert a két utolsó bejegyzés magába foglalja a lényeget. Aztán már nem történt semmi említésre méltó, vagy lehethogy történt, csak nem írom le, vagy elfelejtettem, magam sem tudom.
Először is a munka. Most úgy volt, hogy egész augusztusban dolgozni fogok, aztán most már 4 napja nem hívnak, mert nincs munka.3 napom van meg eddig, csudálatos. Viszont nem mondom, hogy hiányzik, mert nem az a munka, amire az ember annyira vágyik, na jó, nem akarok én itt panaszkodni, de igazából rohadt rossz. Viszont már előre örültem a fizetésemnek, ami csak az enyém lesz. Hát most már nem nagyon tervezhetek költekezést, de ki tudja.
Mindjárt itt a suli, na jó, még egy hónapnál is több, de már nagyon kíváncsi vagyok. Persze, ha majd bedobnak a mélyvízbe, visszasírom majd a nyarat, tudom én. Csak ne lenne ez a sok hercehurca...
Másodszor a káoszról akartam írni, ami körülvesz, meg itt belül is van elég. Ez még Gombaszögön jött elő, mikor kellett írni egy szót, ami jellemez minket, egy önismereti játék keretein belül, és az első, ami beugrott, a káosz volt. Nem túl biztató, de ténylek kicsit káosz van mostanában. Bizonyos téren, de ez meg fog oldódni, tudom.
Olyan furák az emberek. Vagy csak én látom így, de kíváncsi vagyok, mi lesz mondjuk jövőre. Kik lesznek a barátaim. Van olyan érzésem, hogy változások lesznek. Néha olyan érzésem van, mintha nem is ismerném őket, idegenek vennének körül. Mintha a jól megszokott embereket lecserélték volna. Nem tetszik ez nekem.
Szóval itt tartok most.
