Nem is tudom, mit akarok most leírni. Csak hallgatom ezt a számot már tegnaptól körbe-körbe, és mintha minden benne lenne, amit érzek. Nem is szomorúság, hanem inkább melankólia, és nehéz is megmagyarázni hogy miért. Tudok valamit, de a gondolatok, érzések és vélemények kavarognak bennem. Választanom kell egy utat, de nem tudom, mi lenne nekem a legjobb. Talán egyik sem, az a legjellemzőbb. Néha jó, néha nem, de ha jó, akkor is más, mint amilyennek lennie kéne. Nyoma sincs a depressziónak, és mégis. Valami nyomaszt ott belül, ami miatt nem lehetek boldog. Nagyon kell már nekem a változás, mert kezdenek elnyelni a mindennapok. Ez nem jó, mert még 2,5 hónapot kell otthon ülnöm, mert ha egyszer ebben az országban képtelenség munkát találni akár 2 hónapra is, úgy elég nehéz. Lassan az lesz már, hogy a McDonald's-ba is alulképzett leszek, vagy csak nem tetszik nekik az arcom. Na jó, ezen kár fortyogni, csak zavar. Nem tudom, mit tegyek, és épp ezért talán nem teszek semmit. Mikor tettem valamit, sosem volt jó vége, és lehet most sem fogom kibíni, ez vagyok én. Nem bírok csak úgy ülni ölbetett kézzel, inkább kísértem a sorsomat és hozom magamnak a rosszkedvet és a szerencsétlenséget. Ez nagyon negatívan hangzott, pedig most nem is akarok nyafogni, de ilyenkor nehéz megálljt parancsolni az ujjaimnak, csak írnak és írnak... Nem hagyhatom, hogy úrrá legyen rajtam a summertime sadness. Tenni kell valamit, mindig tenni kell, mert a semmittevés nagy úr. A három évvel ezelőtti nyaramat juttatják eszembe. Na, olyat nem akarok. Boldog akarok lenni. Azt akarom, hogy átöleljen valaki, és megnyugodhassak. Át szeretnék kerülni egy más lelkiállapotba. Mindig ezt akarom, de valami mindig akadályoz. Lehetetlen. Káosz.
"In each life, we feel a mysterious boligation to find at least one of
those soul mates. The greater love that seperated them feels pleased
with the Love that brings them together again. But how will i know who my soul mate is? By
taking risks. By rising failure, disappointment, disillusion, but
never ceasing in your search for love. As long as you keep looking, you
will triumph in the end." /Paulo Coelho: Brida/ Mióta elolvastam ezt a könyvet, nem hagy nyugodni ez a gondolat. Tegnap késő éjszaka megint eszembe jutott, és mindig felvetődik egy-egy újabb lehetőség és válasz, hogy létezik e Igaz Szerelem? Az a bizonyos Igazi, akit eleve nekünk teremtettek és valahol meg van írva, hogy együtt kell lennünk, és mindenki más csak hiábavaló próbálkozás. Talán nem így megy ez. Az élet nem tündérmese, de mégis..mi van, ha az Igazi, az ember akit úgy szeretünk mint senki mást, nem az az ember akit szeretnünk kéne? Vagy mi van, ha több Igazi van? Van különbség szerelem és igazi szerelem között? Van az a szerelem, amikor megismerjük a másikat, majd szépen lassan megkedveljük, megszeretjük és ez a szeretet, akár baráti szeretet átváltozik szerelemmé. Lassan, nyugodtan. Aztán van az a másik eset, mikor csak megpillantjuk azt az embert, és minden el van döntve, nincs menekvés, nincs visszaút. Talán mindkét szerelem egyforma, csak másképp alakulnak ki? Vagy az az Igazi, akinél az első percben érezzük azt a bizonyos varázst? Az első látásra szerelem garancia erre vagy csak a szív egyik kis hülye játéka? Akárhogy is van, és talán végtelenül idealista vagyok, de nem hiszem, hogy igazán boldog lehetnék valakivel, mondjuk egy életen át, akinél nem ezt érzem. A nyugodt szerelem nem nekem való. Ez lesz a vesztem, tudom. Nem lehet mindenkinek szerencséje, meg hát ez már Murphy törvénye. "Az érzelmek vadlovak, az értelem soha nem hajthatja őket igába teljesen." Én is így érzek, de lehethogy ez csak kifogás. Lehethogy létezik mégis valami, amivel kordában lehet őket tartani, csak én még nem tudom, mi az. Talán az idő és a távolság, a legrosszabb közhelyek, és mégis, talán. Ugyanakkor valami fura zavart érzek. Talán mégis csak hagyni kell folyni a dolgokat a maguk ütemében, úgyse tehetünk semmit a sors akarata ellen. Ha így kell történnie, hát legyen. Az érzelmek vadlovak. Néha azt érzem, hogy mást nem fogok tudni így szeretni, de ez hülyeség. Remélem, hogy az, de biztos az. Sok hülyeséget gondoltam már eddig is. Talán 5 vagy 10 év múlva csak nevetni fogok ezen, de talán nem sok minden fog változni. Előre elképzelni a jövőt sokkal könnyebb, mint megélni. 4 éve sem gondoltam volna, hogy ma ez lesz, ami van. Nem kéne ennyit agyalnom. Még a fejem is belefájdult.
