Tatjana Larina, az alteregóm.
"Én írok levelet magának -
Kell több? Nem mond ez eleget?"
Nem akarok már megint Tatjana lenni, de...
" - Hiba volt elárulnom, hogy mit érzek.
- Hiba volt, de nem is lett volna önmaga, ha titkolja."
Mintha bennem született volna újjá. Talán kicsit túl pozitív magamra nézve, hozzá hasonlítani magam, de nézzük csak, példakép lett. Érdekes, hogy cirka 200 éve mennyire elfogahatatlannak tűnt ez, és mégis, az emberek jobban értékelték. Kár, hogy az életben nem úgy megy, hogy Anyegin mégis visszajön könyörögni, mégha évek múltán is. Kár, hogy nem azzal fejeződik be a sztori, hogy szeretjük egymást, de nem leszünk együtt. A valós része az elutasítás. Az nagyon valós.
A mai társadalom már nem értékeli a Tatjanákat. Nagyon nem.
"Végzem! Átfutni nem merem,
Megöl a félelem s a szégyen,
De jelleme kezes nekem,
Bízom: a sorsom van kezében..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése