Wedding's in the air

Na, nem az enyém.

Szombaton megyünk esküvőre. Ami azt illeti, már régen nem voltam. Pontosabban 5 éve - emlékszem, olyan ruha volt rajtam, amit ma pénzért sem vennék fel, és egész este sms-eztem az akkori khmm"barátommal"khmmmm. Lényegtelen, csak arra emlékszem hogy nem igazán élvezhettem a dolgot, de ez általában így van a családi eseményekkel.

Ne értsetek félre, nincs akkora gondom ezekkel az eseményekkel. Vannak jó oldalai is. Például ki nem szeret szép ruhát, cipőt felvenni, szép hajat csinálni, szép sminket, blablabla. Meg jókat kajálni. Hát igen, ez nem elhanyagolható szempont. Még az emberek jelenléte is néhol, legalábbis egy ideig kellemes lehet, de...

Tudjátok, nem igazán vagyok a híve az ilyen falusi vagy hogymondjam, hagyományos lagziknak/ünnepléseknek. Valahogy sose tudtam átérezni azt a hangulatot. Igazán nem vagyok az a típus, aki leigya magát este 10-ig, aztán részegen énekelje a "kék a szeme" c. világslágert. Na, nem. Meg ez az egész mulatósdi, táncolósdi valahogy nem az én asztalom. Meg a "jaj de nagyon vicces" "hagyományok" sem a szívem csücskei (most komolyan, hogy tudnak az emberek ugyanazon ezredszer is nevetni? komolyan??). Egyszerűen ez nem én vagyok.

A másik dolog, hogy ilyenkor nem elég, hogy eleve forever alone-nak érzem magam, még a kedves családom is elkezd azzal buzerálni, hogy "legközelebb a tiédre megyünk" és "hol hagytad a legényt?" "én a te korodban...." stbstbstb. Na erre már csak rágondolni is elég, és hányok (nem szó szerint, de ahogy ismerem mgama, lehethogy szó szerint is fogok). Most komolyan? Sosem értettem ezt, ha látják hogy az ember szerencsétlen, és még rátesznek egy lapáttal!

Ne gondoljátok, hogy irigylem más boldogságát, csak ez a része idegesít. Hagyjanak engem békén.

Szóval most nem tudom. Nem akarok temetési hangulatban menni meg ilyesmi, igyekszem pozitívan hozzáállni, és arra gondolni, hogy ha más nem is, legalább bezabálok. Igen, két hónapja nem ettem rendesen annyit, amennyi csak belém fér, és most úgy leszek, mint Kiss János, csak remélem, én nem fulladok meg a töltöttkáposztától (amit nem is szeretek, és nem is lesz). És ha majd jönnek a mulatós nóták, elszököm és megkeresem a wifit. Persze már arra is gondoltam, hogy egszerűen komolyan csak leiszom magam, és jó lesz, de annyira már ismerem magam, hogy nem lenne jobb, csak még rosszabb lenne, és 100%, hogy bőgnék, az meg senkinek sem hiányzik. Meg nem is értenék, miért olyan szomorú az, hogy pl. 1000 éve Koppányt felnégyelték (igen, ezen komolyan bőgtem).

Ez most úgy tűnhet, mintha esküvőellenes lennék, pedig NEM! Én magam is szeretnék esküvőt. De hahó, az esküvő és a lagzi két külön dolog. Just sayin'. Nem értem, miért veszik az emberek úgy, hogy az kötelező. Mármint, meghívni 52156456 embert és egész éjjel Lagzi Lajcsi remixre táncolni. S nem az a gond vele, ha valaki élvezi, hát cisnálja, persze. De haló! Sokszor a mennyasszony-vőlegény nem is ezt akarja, csak hogy Mariska néni meg Pista bácsi meg a 16. unokatestvér örüljön. Meg idegeskednek, hogy jó legyen a kaja, a pia, a zene, a helység, stb.stb. Hogy megfeleljen a VENDÉGEKNEK! Basszus, az én esküvőm, nem a vendégeké!!!
Na EZT nem fogom csinálni. ÉN megyek férjhez (feltételes módban, értitek), és pont leszarom, hogy a 6552. vendégnek nem passzol a kaja. Hát istenem. 

Csak hogy érthető legyen, mire célzok. Ha valaha lesz esküvőm, nem azon fogok kattogni, hogy MÁSOKNAK legyen jó, hanem NEKEM. Ennyi "önzőség" igenis kell. Az az ÉN nagy napom lesz, nem a Mariska nénié. És nem lesz Lagzi Lajcsi, elhihetitek.

Igazából én a legszívesebben azt csinálnám, hogy fogom magam és a (jövőbeli, fiktív) vőlegényemet, és összeházasodunk úgy, hogy senki sem tud róla, és basszus, már ha csak belegondolok, mennyire romantikus lenne! Igen, menthetetlen vagyok. Viszont tudom, hogy ekkor a családom nem állna többet szóba velem. De ha már választani kellene, akkor is a szerényebb dolgok híve vagyok. 

De a vintage esküvői ruhához ragaszkodnék. És a párizsi nászúthoz.

The beautiful stranger

Ez az a fajta bejegyzés lesz, aminek semmi értelme, és totál lényegtelen dolgot örökít meg. De már ismertek annyira, hogy tudjátok, le kell írnom. Ahelyett, hogy aludnék, fél 11-kor, miután egy órája értem haza a munkából és holnap 7-re megint megyek. Sebaj, az alvás a gyengéknek való (meg nekem).

Szóval a helyzet. Már kb. elmúlt hét óra, ami azt jelentette, hogy jó 6 órája rohadtam ültem a kasszában, és már így az agyamra ment minden, de ez normális. S persze idegeskedtem a sok idióta marha állaton vevőn, akik az utolsó pillanatban intézik a nagybevásárlást, mert miért ne. Na, szóval ez volt a nagy helyzet, mikor is...felnéztem a következőre, és...

Igen, teljesen ilyen képet vágtam. S ezt az idióta arckifejezést mi okozta? Egy csodálatos, tengerkék szempár ami egyenesen rámmeredt. Az a szempár ROHADT SZÉP VOLT! Tudjátok, hogy a szemek a gyengéim. A tekintetek. És ezzel gyilkolni lehetett volna. Fura, mert eme szempár tulajdonosa pont az a típusú hím, aki hát...nem az "esetem" vagy mi. Szőke, legalábbis világos rövid haj, az említett kék szem, olyan "Brad Pitt" típus, csak nem olyan ronda :D :D Magas, férfias testalkat, NEM KIGYÚRT, és ilyen kórházi cucc volt rajta (ezt milyen jól megfogalmaztam!), olyan mentős vagy ilyesmi lehetett. De igazából totál mindegy lett volna ez a többi részlet is, MERT ILYEN ROHADT SZÉP SZEMEKKEL AZ EMBER LEHET BÁRMILYEN!  (Bocsánat a sok capslockért, értitek).

Na, térjünk vissza a valóságba. Szóval ez nem csak egy sima nézés volt, hanem olyan....wuhúúúú nézés. ő is nézett rám, és egy 5-10 másodpercig bámultunk egymás szemébe, tudjátok, mint a nyálas filmekben. Valami megmozdult a levegőben!!! Nem viccelek, nem beszélem be magamnak. Az a nézés...olyan gyilkos nézés volt.

Vissza a valóságba vol. 2. Gyorsan leblokkoltam neki azt a pár karton vizet, amit vett, és miközben cuki hangon közölte, hogy nincs aprója, azon kattogott az agyam, hogy "hogy nézek ki??" (nagyon vonzó látvány lehettem LIDL-s trikóban, kócosan, legalább kifestve, de hát akkor is...nem mintha rendes ruhában kellenék egy ilyen félistennek, de btw, értitek, ez olyan természetes reakció volt). Fizetett, és kisétált. 

Na, de az élet megy tovább, ugyebár....persze vigyorogtam, mint egy féleszű, ne kérdezzétek miért, de azért blokkoltam tovább. Eltelt vagy 5-10 perc, mire....ÚJRA OTT ÁLLT A SOROMBAN! Tudjátok, ilyenkor minden lánynak ugyanaz jut eszébe....biztos azért jött vissza, hogy mit tudom én, odaadja a számát. Vagy megkérdezze, mikor végzek, és majd ott várjon nekitámaszkodva valami piros cabriónak (nem mintha érdekelne az autója, csak olyan jól hangzott ez a hasonlat). Mire rákerült a sor, már vigyorogva szedte ki ezúttal a tejet, majd, mikor hallotta, hogy az előző vevőnek mondtam, hogy nincs apróm, felajánlotta, hogy felvált nekem egy 5-öst. De azt ha hallottátok volna!!! Azon az "if you know what I mean" hangon mondta (nem állítom, hogy ezt nem csak beképzeltem). De annyira SZEXI volt!!! Én meg abban az állapotomban fel sem fogtam, mit mond, és csak vihogtam, mint egy szerencsétlen 13 éves kislány. Nem nézhetett hülyének, á, dehogy.

Majd fizetett és megint kisétált.

Nem, harmadszor már nem jött vissza. Sajnos.

Igen, ezután még jobban vigyorogtam, és szegény bácsinak, aki utána fizetett, mindenféléket leblokkoltam, amiket nem is vett.

Most mondjátok meg, miért viselkedem 20 éves létemre úgy, mint egy 13 éves kis tini, ha szökőévente találkozok egy hímneművel, aki egy kicsit is tetszik? Miééééért?
Na nem baj, őt legalább valószínűleg soha többet nem látom.

Mese vége. Megyek aludni, mert már az agyam nem úgy működik, ahogy kéne.

Work, work, work II.

Nemrégiben kipanaszkodtam magam, hogy mennyire nem találok munkát...úgy is volt. Említettem, hogy két hely függőben volt. Nos, az egyik az úgy volt, hogy bementem, leírták az adataimat, és jött a szokásos "majd hívunk ha kell jönni". Eltaláltátok. Nem hívtak. A másik, ahol egyik barátnőm dolgozik, és úgy volt, hogy mehetünk még többen. Ja, csakhogy már két hónapja "úgy van", hogy jövő héten, holnap, majd, sohanapján kiskedden. Szóval, most már nem is fogok kiborulni azon, hogy miért nem mondják meg az embernek egyenesen, hogy NEM, és inkább hitegetik, hogy MAJD, aztán pedig SOHA SEMMI?! Nem értem ezt a logikát, de már  nem is akarom megérteni (azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy mindkét hely RAKTÁR volt, ami, mondanom sem kell a lehető legrosszabb rabszolgamunka, igen, ennyire mindegy volt már).

Itt jött az, hogy mikor múlt hét hétfőn megtudtam kb. tízezredszerre is hogy még mindig nem lehet menni, és újra megnéztem a neten az ajánlatokat. Megtaláltam egyet, amit egyszer már láttam fent, majd leszedték, és akkor megint fent volt. Mégpedig egy üzletláncba (na jó, nem érdekel a reklám, a Lidl-be) kerestek kasszába embereket, Szencre, ami még jobb is mint Pozsony, mert közelebb van. Mondom írok nekik, mit veszthetek. Csodák csodájára írt is a nő vissza, miszerint hogy álljak meg az irodájukban megbezsélsére másnap. El is mentem, mert megintcsak mit veszíthetek. Azt hittem, majd megint jön a szokásos lerázás, de nem! Megintcsak nagy csodára, azzal indított hogy mikor akarok belépni? Mondom el se akarom hinni, hogy ez végre igaz lesz! Azán megegyeztünk, hogy szerdán nem tudok, akkor csütörtökön. Mindne happy. Szerdán még egész nap rohangáltam a 40 fokban, elintéztem amit kellett, mire délután hív a néni, hogy csak hétvégén kell bemenni. Oké. 

Szombaton mentem először. Kezdjük azzal, hogy soha életemben nem dolgoztam kasszában, de valahogy mindig ki akartam próbálni, olyan érdekesnek tűnt, nem tudom miért. Csakhogy ugye pánikoltam, hogy nehogy baj legyen...én hülye, idióta, azt hittem, majd első nap legalább foglalkoznak velem. A fenéket. Még az agentúrás nőci (most eszembe jutott, hogy az agentúra magyarul van-e, de gyanítom nem, a fene a magyar szakos fejemet :( ) a kezembe nyomott egy papírt, ahol le volt írva nagyjából mit kell, és hogy "tanuljam meg". Hát, gondoltam, ez nem a százéves háború, hogy most megtanulom, na de mindegy (ez a bölcsészlogika). Azért elolvasgattam, DE AKKOR SE SZÁMĺTOTTAM RÁ HOGY ELSŐ NAP BEÜLTETNEK A KASSZÁBA ÉS OTTHAGYNAK, HOGY CSINÁLJ AMIT AKARSZ!!! Na, kemény 10 percig ott állt mellettem egy néni, hogy nézze, mit csinálok, aztán elment, és kész. Értitek?? Nem mondom, ha joghurtokat kellett volna pakolnom, hát hagyjon ott, kit érdekel, de basszus, egy kasszába, egy csomó pénzzel, egy embert aki sose csinálta? Há nooormááális? Ilyet még nem is hallottam, de komolyan. De hát az ember próbálja kihozni magából a legjobbat, ha valamit nem tudtam, megkérdeztem, de hát mégis meddig lehet másokat buzerálni egész nap? Na jó, ne csak panaszkodjak, maga a munka nem olyan rossz, az idő gyorsabban telik, mint pl. ott ahol tavaly voltam (bár annál szerintem a pokolban is gyorsabban telik az idő), az emberek sem voltak nagyon parasztok, így ellettem volna, HA TUDOM MIT KELL CSINÁLNI. Aztán estik megemésztettem, mert most mi. Aztán este jött a másik sokk. Mindig, ha végez az ember, leellenőrzik a kasszát. Hiányzott 36 euróm!! 36!!! Én magam sem tudom, hogy a fenébe, de valószínűleg abban volt a hiba, amit az előbb ecseteltem. De most komolyan, és még csodálkoznak?? Azzal, hogy ezt ott szedegették szét, még a buszt is lekéstem, és komolyan olyan állapotban voltam, hogy én ide soha többet. Na igen, csakhogy másnapra is be voltam írva, és lemondani nem lehet az utolsó percben, vagy fizetsz. Ja, így is mínuszban voltam, szuper. Szóval akkor elmegyek még holnap (vasárnap), ledolgozom a kárt, amit csináltam, és viszlát. 

Na de, hogy ne legyen olyan egyszerű, vasárnap reggel arra keltem, hogy hihetetlen rosszul vagyok. A gyomrom azt hittem, szétszakad, valószínű az idegeskedés miatt (mi ha megint mínuszban leszek??), alig tudtam mozogni, mit ne mondjak, rettenetes volt. Reggel 7-kor már fent voltam, és kb. 10-ig fentrengtem a kínoktól, nem gondoltam volna, hogy aznap még felkelek. Próbáltam hívni a nénit, hogy elnézést, haldoklom, nem mehetek munkába, DE PERSZE NEM VETTE FEL. Vasárnap reggel, értem én, de hát basszus! ĺgy hát el kellett mennem vasárnap is. Szerencsére aztán elmúlt a fájdalom, nem mondom, hogy fantasztikusan éreztem magam, de túléletem. 

Aznap már jobb volt, bár nem a legfelemelőbb érzés akkor dolgozni, mikor senki más nem, de hát mindegy nekem most végül is. Ugráltattak ki-be a kasszából, és én közben imádkoztam, hogy ne legyek mínuszban. Szerencsére PLUSZBAN voltam. Leesett a szívemről az egész Mátra-Tátra-Fátra. 

Tegnap bementem az agentúrába, hogy hogyan tovább. Aztán eldöntöttem, hogy mégis megpróbálom még, mert dolgozni akarok, és más nincs, és remélem, hogy már nem fog semmi olyan előfordulni, mint először. Most holnaptól kezdve egész héten dolgozom, de őszintén, nem zavar, agyamra megy már az otthonlét, és a fizetést is várom, bár ezért a két napért, van olyan gyanúm, hogy nem fogok sokat kapni :D :D

Pride and Prejudice

Végre visszakaptam a laptopom, a gépen még írni sem akaródzott. Persze a legtöbb cuccom megint elveszett, és ez már nem először történik...-_-

Vissza a témához. Most olvasom a Büszkeség és balítéletet angolul. Már több könyvet elkezdtem, ami azt illeti nem ment túl jól, pedig legutóbb az üvöltő szeleket akartam, amit már kb. fejből tudok, és nem ment, nehéz volt. Ez sokkal jobb, már 100 oldalt elolvastam (kisebbek a lapok), és néha van ugyen 1-2 fura szó, de amúgy jó. Szóval igen, nem csak Anyegin mániám van (amit szintén elolvastam végre teljesen és megint megnéztem a filmet...), hanem Jane Austen mániám is. Mi tagadás, a BB a legjobb, nem is kérdés. Először a filmet láttam sok-sok éve, és már akkor el akartam olvasni, aztán úgy 2-3 éve sikerült. A 2005-ös filmről beszélek. A régi (95-ös talán?), nem, nem, nem! Colin Firth NEM Mr. Darcy!!! Nem szeretem őt, minden filmben ugyanolyan életunt képet vág. A többi szereplő is nagyon nyomi. A 2005-ös tökéletes!! Keira Knightley jó Elizabeth Bennet, és Matthew MacFadyen a legjobb Mr. Darcy. Ilyan kiskutya szemekkel nem is csoda.

Igen, Mr. Darcyra meg kell érni. Nem mindenki érti, miért olyan "nagy szám", mikor bunkó is meg beképzelt is meg minden. Szerintem pont azért. Most komolyan, a tökéletes emberek már nagyon unalmasak, még a klasszikus regényekben is. Jane Austen szereplői sosem tökéletesek, és pont ettől annyira szerethetőek és emberiek. 

 

Ez sajnos nem igaz. A "mai" lányok nagy része szintén nem tudja, ki is ő. Csak az olyan megveszett romantikus idióták mint én. Biztos, hogy a Föld hímnemű lakosságának nagyon nagyon nagyon kis százaléka olvasta BB-t, de az én férjem közülük fog kikerülni! :D Na jó, nem leszek szigorú. Nem szükséges. Azt hiszem, ez szinte lehetetlen. Vagy teljesen lehetetlen. Még az az egy hímnemű, akiről komolyan azt gondoltam hogy tisztában lesz ilyesmikkel, még ő sem ismerte az üvöltő szeleket. Értitek? Aki azt nem ismeri, az Jane Austent sem, de azt már nem mertem megkérdzeni. Az már nagyon fájt volna.

Szóval miről is beszélek?

Nem kell nekem, hogy szívem választottja Jane Austent idézzen (bár akkorn BIZTOS, hogy széjjelolvadnám magam, és menten hozzámennék feleségül), hanem belsőleg legyen Darcy! Igen, az se zavar ha beképzelt és flegma a maga DARCYS módján. De nem ez a lényeg. Hanem az udvariasság. Az úriemberség. EZ AZ, amit tanulniuk kéne Darcytól. Meg igazából az összes hasonló jellegű regényhőstől. Igen, én hiszem, hogy van ilyen még a mai világban is, olyan 21. századi, mégis Jane Austen korbalei verzióban. Egyet ismerek is. És rendületlenül hiszem, hogy több is van!

Ehhez meg nincs mit hozzáfűzni :D Bírom Lizzie-t, bár néha voltak hülye lépései, az tény. Nem az alteregóm, mint Tatiana, de bírom őt. 

Szeretek Jane Austent olvasni, csak aztán ott kötök ki mindig, hogy miért nem abban a korban élek? Annyira...annyira! Még két regényét nem olvastam, de szándékozom minél hamarabb. S azt hiszem, nemsokára megint megnézem a BB-t. Kb. huszadszorra.