Mit tanított meg az egyetem?

Kicsit későn írok, mert már egy ideje vége van. Na jó, azért annyira nem sok idő telt el, de egyszer mégiscsak le kell írni, mit tanított meg nekem az egyetem első három hónapja. S most, hogy sikeresen túlvagyok az első szemeszteren, már tudok valamiféle véleményt formálni.
Először is le kell szegezni, hogy teljesen más így élesben tapasztalni, mint "messziről". Persze ez nem meglepő, így furamód minden sokkal emberibb. Nincs akkora kontraszt a giminázium és az egyetem közt, csak persze a tanulás mennyiségét illetően, meg igazából elég sok dolog más, de azért annyira nem 'odveci' az egész, nem érzi az ember, hogy te jó ég, hol vagyok?
Először is azonban egy fontos dolog. Soha, ismétlem SOHA SENKI ne higgye el az alábbi mondatot: "Az egyetemen ám nem kell óráról órára tanulni, csak a vizsgákra. Nincs lecke, senkit sem érdekel, hogy készülsz-e az órára." - HAZUGSÁG! :D Nem tudom ki mondta ezt, de vagy hazudott, vagy sosem járt egyetemre, vagy valami olyan szakra, ami, már bocsánat, nem érhet sokat, mert ez nem így van!!! Pont. Nem csak én mondom, minden ismerősöm ezt mondja. Méghogy nincs lecke...latinból megesett, hogy 17 oldalnyi házit írtam, mondanom sem kell, hogy két napig tartott. Minden órán számonkérte, hogy kész-e a házi, még a táblához is kihívott. Persze, kérdezem én, miért csodálkozik ezen bárki is? Bevallom én is csodálkoztam, de hát hahó. Hogy máshogy lehetne nyelvet tanulni?! Na, igen. Logikus.  Aztán a "nincs számonkérés"....megesett fonetikán, hogy visszakérdezett az előző tananyagból valamire. S tudjátok mi volt? Nem, nem az, hogy áh, kedves hallgatók, semmi gond, ez már egyetem. NEM. Az vot, hogy: "Nem tudják? Jó, akkor következő órán írunk." Meg merem kockáztatni, ezt még gimiben is kevésszer játszották el. Persze utáltam az órát, meg a folytonos tanulást, de tudjátok mit? A végére már a sok röpdolgozat miatt úgy tudtam az anyagot, hogy vizsga előtt elég volt 1-2x elolvasni, és csókolom. Minden rosszban van valami jó. Amúgy  meg persze van 1-2 olyan tantárgy, ahol elég a vizsgára tanulni, de ez is csak délibáb. Ha vizsga előtt fogalmad sincs az adott tantárgyról, 99%, hogy kivágnak. Megéri bejárni az előadásokra, jegyzetelni, és legalább a jegyzeteket átfutni óra előtt, ilyesmi. Jó tanács. Aztán sok tantárgy van ami 100%-os, tehát még szemeszter végégig le kell zárni, mondanom sem kell, hogy ott meg folyton kérnek valamit, vagy tesztet írunk, így perszehogy tanulni kell. Na, csak ennyi, ezzel kapcsolatban.
Másodszorra, nem szabad megijedni és feladni még mielőtt elkezdődött volna. Az elején könnyű elijeszteni az embert, meg mindenki kétségbeesik, hogy mi lesz, fogom bírni? Persze, én is azt hittem az elején, hogy kizárt, hogy én ezt megcsináljam, ez nagyon sok, nagyon nehéz, blablabla. Viszont ha megvan az emberben az a kitartás és az, hogy igenis meg akarom csinálni, megcsinálom, az már félsiker. Sokan azért adják fel az elején, mert nem is akarják igazán. Ha megjönnek az első tesztek, első jegyek, látja az ember hogy nem olyan borzalmasan nehéz ez. Tanulni kell, és akkor meg lehet csinálni, jó eredményekkel is. Persze az sokat dob a dolgon, ha az ember szereti, amit tanul. Akkor minden sokkal jobb. Néha én is panaszkodom, hogy a francnak kell nekem tudni az őskori kultúrákat vagy a kimondhatatlan nyelvjárási hangokat...de mégis, minden egyes információ által valahogy okosabbnak érzem magam. Az meg jó érzés.
Harmadszorra, ha már eredmények....az ember átkapcsol "jó jegyet akarok" üzemmódból "át akarok menni" üzemmódba :D Komolyan, senkit sem érdekel, hogy te most A-t kapsz, C-t vagy E-t. Megvan az a tantárgy, az a lényeg. Persze, én nem mondom hogy nem jó érzés A-t kapni, nagyon jó érzés. De, hacsak nem akarsz doktorit csinálni, tökmindegy, teljesen. Én úgy álltam hozzá, hogy minden jegy jó, ami nem Fx. Aztán, de komolyan nem vártam a jó jegyeket, valahogy mégis jó jegyeket kaptam. Persze örültem, DE akkor is örültem volna, ha rosszabb jegyet kapok, de megcsinálom. Értitek. Nem értem mire fel az olyan, aki még a B-t is ki akarja javítani A-ra. Na jó, szíve joga, de soha nem vezérelne rá a lelkem erre a tettre, az biztos :D
Negyedszerre, ha már doktori. Már most megbizonyosodtam róla, hogy never ever. Na jó, sose mondd hogy soha, de 5% esélyt látok rá, hogy eszembe jusson. Komolyan nem. Ezelőtt pedig tetszett az ötlet, amíg meg nem láttam, mégis mit jelent ez. Teperést! MIndent 100%-ra tudni. Másokkal versenyezni. Na, kössz, de nem. Amúgy sem lennék jó tudós. Hagyjanak már engem azzal, hogy mi "releváns forrás" és mi nem. Ez nem nekem való. Ugyanúgy el fogom olvasni Nemere István könyveit, még ha "nem releváns", akkor is. Én szeretem a történelmet, imádom, de hagyjanak az ilyen hülyeségekkel. Tanítani fogom, nem "csinálni". Hadd olvassak már azt, amit akarok. Valahogy úgy tekintenek a populáris műfajra, mint az ördög találmányára. Pedig az egyszerű ember inkább azt fogja olvasni, mint a száraz tudományos könyveket.
Még azért hozzátenném, hogy nagyon könnyű szakbarbárrá válni az egyetemen :D Néha magamon is meglepődöm, amikor mások nyelvbotlásait elemezgetem, vagy szidásként használom a "szeprarista" és "kollaboráns" szavakat. Azt hiszem, ezt hívják szakmai ártalomnak.
És a végére...a szakom. Kicsit bevallom, azt vártam, hogy a magyart jobban fogom szeretni mint a törit. Most inkább fordítva áll a dolog. Persze, a magyart is szeretem, de a töri mégiscsak pici szívem csücske. ÉS, nem akadályoz a szlovák nyelv, persze, eleinte fura volt, néha még most is az. Most is ki kell gugliznom, mi az a kočovné kmene vagy hogy milyen i-vel írják a "dynastia" szót. De nem zavar. Az sem, ha rosszul fejezem ki magam. Tudjátok miért? Mert igen, tudják, hogy magyar vagyok, de nem úgy néznek rám, mint egy ufóra. Hanem úgy, hogy nekem előnyöm van, mert eggyel több nyelvet tudok. S elnézik nekem, ha néha rossz végződést használok vagy habozok, és tudom, hogy nem nevetnek ki. Vagy ha meg is teszik egyesek, nem érdekel, nem zavar. Kedvesek velem, és érdeklődnek még a magyar nyelv szabályai iránt is. Fene gondolt erre azelőtt! :D Igen, eleinte féltem, és makacsul kitartottam amellett, hogy amíg nem szól hozzám valaki, én sem fogok hozzá. Hát, elég sok ember megtette ezt (jó, nem sok, de azért ahhoz képest), és velük jóban lettem. Ennyi az egész. Aztán lassan kialakult a többiekkel is, más nem 1-2 mondat erejéig. De az elején amilyen kirekesztettnek éreztem magam, már mondhatom, hogy egészen beilleszkedtem közéjük. Nem probléma beszélgetni akárkivel. S tudjátok mit? Eleinte rossz volt,hogy magam vagyok a szakon - de már tudom, hogy ez a legjobb dolog ami történhetett velem. S hogy miért? Mert azzal barátkozom, akivel akarok. Senkivel sem muszáj egész nap együtt lennem, mert most belegondolok, hogyha lenne 1-2 csoporttársam, akiket nem kedvelek, és folyton velük kéne lennem, na kössz, nem. ĺgy meg mindkét csoportban megvannak azok, akikkel többnyire vagyok (bár a magyaron ez más, ott olyan családiasan vagyunk :D) és problem solved.
Száz szónak is egy a vége, minden apró hülyeség meg panaszkodás ellenére (semmi sem lehet töéletes!! mindig lesz olyan,a mit nem szívesen tanulok, de ez csekély része az egésznek) teljesen elégedett vagyok azzal, ahol most tartok, és biztos vagyok benne, hogy a lehető legjobb helyen vagyok, és igen, ez az, amit tanulni akarok, amit tudni akarok és amit tanítani akarok. Mi kell, ha nem ez? :))
Rosszabb pillanataimban ez eszembe jut, és sokkal könnyebb ezzel a tudattal magolni a latin nyelvtant és a magyar hangok releváns jegyeit is ;)
(U.I. Még egy dolgot megtanultam az egyetem alatt. Iszonyú mennyiségű nyomdafesték el bír fogyni. Meg papír. Szegény fák...)