2014. január 4., szombat

I feel like love is in the air

Visszaolvastam a régi bejegyzéseket, és lám-lám, október 11-én szerelmes akartam lenni. Most január 4. van, és egyre szerelmesebben érezem magam. Még ha nem is akarom leírni vagy kimondani (persze ezzel leírtam), de mi az már, hogy mások mondják nekem, hogy Laura, te szerelmes vagy? Hát ennyire vak lennék? Valahol érzem, hogy talán kicsit igazuk van, de ámítom magam, hogy á, nem, nem lehetek. Miközben én is úgy érzem, csak...értitek, most is itt veszekszem saját magammal!
Akkor visszasírtam a pillangókat a gyomromban, most meg átkozom őket, mert nem hagynak tanulni, meg más egyéb dolgot csinálni. Elég idegesítő, mikor az ember elbambul, és azon kapja magát hogy már 10 perce csak bámul a semmibe, és mosolyog. De tudjátok, azért jó érzés ez, mert ilyenkor az ember mindig vár valamit, valami jót, vagy csak hogy lássa vágyai tárgyát (ami esetemben nem fog egyhamar bekövetkezni), és ilyenkor már több ok van arra hogy felkeljünk, és mosolyogjunk a világba, és szép legyen a nap. Na de hogy egy kicsit magamat adjam és nyálas legyek, bemásolom a tegnap esti gondolataim egy részét, amit teljes egészében, bevallom, nem merek ide kitenni.

Róla tudom elképzelni, hogy ha elmesélném neki az összes nyálas, végtelenül szentimentális gondolatomat és érzésemet, nem nevetne ki, nem nézne rám értetlenül, hanem viszonozná. Vele merem elképzelni a legeslegromantikusabb, eddig képzelgésnek hatott fantáziáimat, mert vele reálisnak tűnnek. A kézen fogva sétálások, percekig egymás szemébe bámulások, éjszaka csillagok nézése, szerelmes versek olvasgatása, talán túlzásnak tűnő bókolgatások. Tudjátok. Én ilyen vagyok. Ezeket összevetve néha nekem is megfordul a fejemben, hogy meg kéne csípnem magam, mert ilyen ember nem létezik, én csak álmodom, egy rózsaszín, vattacukros mesét képzelek magamnak. Ő tényleg létezik, hús-vér ember.
Nem szeretnék felébredni a vattacukros álmomból, nem szeretnék csalódni benne. Bízom, hiszek benne. Tudom, érzem, hogy ez nem csak álom. Várok, hogy egyszer neki is elmondhassam ezeket. Hogy újra mosolyában sütkérezhessek, hogy újra rámvesse őzike szemeit és szédítő mosolyát. Ki akarom hozni a legmélyebb érzéseit, és akarom, hogy ő is kihozza az enyéimet. Meg akarom érinteni a szívét és a lelkét egy másik, földöntúli dimenzióban.

2 megjegyzés:

  1. A szerelem mindig olyankor jön, amikor nem akarod, amikor úgy vagy vele, hogy már elengedted a "hülye pillangókat", legalábbis nálam rendszerint akkor jött a szerelem, amikor elhatároztam hogy márpedig nekem most nem kell, és jó is volt egyedül, vagy esetleg érettségire készültem, stb, aztán bumm :D
    Mindenesetre én drukkolok Neked/Nektek :]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D az élet sokszor kiszámíthatatlan...
      Köszönöm :)

      Törlés