Vintage

Szerelmes lettem ezekbe a ruhákba. Ilyenkor úgy sajnálom, hogy nem abban a korban élek, amikor ezeket hordták...na de ez még nem akadályozhat abban, hogy ténylegesen hordjam őket. Ezt nekem találták ki. Ha a fene fenét eszik, akkor is beszerzem őket!

Képek forrása: Pinterest

4/2

Nem hiszem el, hogy vége a hétnek. Hétfőn még úgy tűnt, végtelen lesz ez az 5 nap...
Nem mondom hogy jó volt, mert nem volt, de mégis. Most azért jó, és nem csak azért, mert már vége van. Persze azért is. De főleg azért, mert mindkét vizsga meglett! Juhééé!
Szerdán nagyon fura volt, majdnem hánytam, és nem szívecskéket (azt már szívesen tenném). Nem tudtam, milyen egy igazi vizsga. Hát, nem egészen olyan, amilyenre számítottam, de ez most nem azt jelenti hogy kifejezetten jó, vagy kifejezetten rossz. Csak már egy kicsit. És...sokkal könnyebb átmenni, mint gondoltam előtte. Mármint ezelőtt, főleg az elején mikor elárasztottak azzal a sok információval, komolyan kétségbeestem, hogy lehet ezt bírni? Vajon fog ez menni nekem? S tudjátok mi volt a kulcsa a dolognak? Akartam, hogy menjen - illetve még most is akarom. Sokan ezen akadnak el..nem is akarják igazán, és aztán másra fogják a bajt. Meg aztán igen, tanulni kell, de nem úgy kell elképzelni azt, hogy az embernek nincs mellette élete. Persze sok időt rá kell áldozni, ami másoknak lehet túl soknak tűnhet, de ez egyszerűen kell, mert másképp semmi se mászik az ember fejébe, Ugyanakkor azért annyira borzalmasan szörnyen hihetetlenül sokat nem tanultam, vagyis egy éjszakát se voltam fent, reggel is azért elment sok idő, így az utolsó napokban max. 10 óra volt, átlagosan 6-7 naponta. Persze, ez így leírva baromi sok :D De hát mégse 7/24, és hát azért folyamatosan nem lehet tanulni, meg velem elég gyakran megesik, hogy csak úgy elbambulok, és már mindenhol jár az eszem, csak az anyagon nem. ĺgy úgy érzem, tanultam, de nincs az az érzésem, hogy valami brutális mennyiségű időt vett volna el. Hát ez egyéni dolog. Mindenesetre mindkét vizsga előtt azt éreztem, hogy semmit sem tudok, és meg fogok bukni. Az egyiken még vizsga közben is ezt éreztem. B lett. Ez olyan tipikus érzés. 
A main meg már...valahogy túlágosan nyugodt voltam. Már elhittem talán, hogy sikerülni fog. Csak az a sok rémsztori, amit hall az ember, hogy így kidobnak meg úgy. Minden gonoszság nélkül, azok az emberek általában nem tanulnak (eleget). 95%-ban nem a tanár hibája, ha kidob. Na, most megszólalt belőlem a tanár...de ez komolyan így van.
Nos most már csak 2 írásbeli jövő héten. Az egyik őskor, amit utálok. A másik szociológia, amit még jobban, Szép napok lesznek. De már nem fogom magam annyira beleásni a dolgokba. A nehezén már túlvagyok. S ha minden jól menne, végeznék is - persze csak ha meglesznek a tesztek. Remélem igen, és akkor 1 teljes hónap szünet lenne. Te jó ég, nem is tudom mit csinálnék hirtelen annyi szabadidővel. Fura lesz, hogy ilyenkor. S remélem, aódik majd valami, amivel eltölthetem azt az időt...igen, konkrét dologra gondolok. Nagyon szeretném. Na és hát most optimista vagyok elvégre is, szóval úgy lesz! Miért is ne? 
Addig is igyekszem nem bekattanni és teljesen nyelvtannácivá válni. Csókoltatom az anticipációs-perszeverációs szavakon átívelő teljes távhasonulást. 

I feel like love is in the air

Visszaolvastam a régi bejegyzéseket, és lám-lám, október 11-én szerelmes akartam lenni. Most január 4. van, és egyre szerelmesebben érezem magam. Még ha nem is akarom leírni vagy kimondani (persze ezzel leírtam), de mi az már, hogy mások mondják nekem, hogy Laura, te szerelmes vagy? Hát ennyire vak lennék? Valahol érzem, hogy talán kicsit igazuk van, de ámítom magam, hogy á, nem, nem lehetek. Miközben én is úgy érzem, csak...értitek, most is itt veszekszem saját magammal!
Akkor visszasírtam a pillangókat a gyomromban, most meg átkozom őket, mert nem hagynak tanulni, meg más egyéb dolgot csinálni. Elég idegesítő, mikor az ember elbambul, és azon kapja magát hogy már 10 perce csak bámul a semmibe, és mosolyog. De tudjátok, azért jó érzés ez, mert ilyenkor az ember mindig vár valamit, valami jót, vagy csak hogy lássa vágyai tárgyát (ami esetemben nem fog egyhamar bekövetkezni), és ilyenkor már több ok van arra hogy felkeljünk, és mosolyogjunk a világba, és szép legyen a nap. Na de hogy egy kicsit magamat adjam és nyálas legyek, bemásolom a tegnap esti gondolataim egy részét, amit teljes egészében, bevallom, nem merek ide kitenni.

Róla tudom elképzelni, hogy ha elmesélném neki az összes nyálas, végtelenül szentimentális gondolatomat és érzésemet, nem nevetne ki, nem nézne rám értetlenül, hanem viszonozná. Vele merem elképzelni a legeslegromantikusabb, eddig képzelgésnek hatott fantáziáimat, mert vele reálisnak tűnnek. A kézen fogva sétálások, percekig egymás szemébe bámulások, éjszaka csillagok nézése, szerelmes versek olvasgatása, talán túlzásnak tűnő bókolgatások. Tudjátok. Én ilyen vagyok. Ezeket összevetve néha nekem is megfordul a fejemben, hogy meg kéne csípnem magam, mert ilyen ember nem létezik, én csak álmodom, egy rózsaszín, vattacukros mesét képzelek magamnak. Ő tényleg létezik, hús-vér ember.
Nem szeretnék felébredni a vattacukros álmomból, nem szeretnék csalódni benne. Bízom, hiszek benne. Tudom, érzem, hogy ez nem csak álom. Várok, hogy egyszer neki is elmondhassam ezeket. Hogy újra mosolyában sütkérezhessek, hogy újra rámvesse őzike szemeit és szédítő mosolyát. Ki akarom hozni a legmélyebb érzéseit, és akarom, hogy ő is kihozza az enyéimet. Meg akarom érinteni a szívét és a lelkét egy másik, földöntúli dimenzióban.

Onnellista uutta vuotta!

Megfogadtam, hogy idén nem fogadok meg semmit (micsoda oximoron). De komolyan, nincs értelme. Kétszer írtam eddig fogadalomlistát, vagy valami ilyesmit, de mindig ugyanaz az egy dolog maradt ki, és már torkig vagyok azzal az egy dologgal. Szóval most lázadok, és leszarom!
Mindig is utáltam a szilvesztert - állítólag ez fura, de komolyan utáltam. Kb. 15 éves koromug még el is voltam a rokonoknál, vagy az akkori legjobb barátnőmnél töltött szilveszterekkel (az utóbbit még élveztem is, persze), aztán gimiben jött az, hogy "mindenki bulizik, én meg otthon rohadok", és depiztem annak rendje és módja szerint. Borzasztó volt. Alig vártam, hogy eljöjjön az az átkozott éjfél, mehessek aludni és felejtsem el azt az estét. Most meg már úgy voltam vele, hogy hagyjanak már békén a szilveszterrel, otthon maradok, és azt fogom csinálni, mint máskor este. Aztán valahogy eszebe jutott, hogy mégis lehetne valamit csinálni (igazából mindig is szerettem volna ilyet, csak valahogy ha próbálkoztam is, nem jött össze), és végül hárman lettünk estére. Ki merem jelenteni, eddig ez volt a legjobb szilveszterem azzal, hogy most jól éreztem magam :D (nem kérek én sokat, komolyan) S mit csináltunk? Filmeket néztünk, egymás haját csináltuk, ettünk-ittunk és nevettünk. Én személy szerint azon, hogy a sas elvitte a kutyát a filmben. Nem, nem volt bennem egy csepp alkohol sem. Akkor is csak egy korty pezsgő, mikor kimentünk az utcára ordibálni, hogy buéééék! Hogy én mennyire utálom ezt a buékozást! Mintha nem lenne természetes, hogy mindenki mindenkinek boldog új évet kíván, hagyjuk már, minek mindig elmondani ugyanazt? úgyse gondolja senki se komolyan.
Szóval most nem határozom el, hogy ez az év más lesz, mert úgyis olyan lesz, ahogy alakítja a sors, meg persze én...ahh, de bölcs lettem. Nem is tudom, mit szeretnék elérni. Na jó, az azért nem lenne rossz, ha nem vágnának ki a suliból.  De - minden beképzeltség nélkül-, úgy érzem ezt azért véghez tudom vinni. A minden vizsgám meglegyen dologban már nem vagyok olyan biztos, de pozitív leszek, meglátjuk. 8-án lesz az első vizsgám. Szóbeli. Szlovákul. Full töténelem. Adatok, nevek, számok, évek, görög és latin kifejezések. Na nem baj, ha nem sikerül, három a magyar igazság.
Nem agyalok most ezen.
Az unalmas BUÉK helyett Onnellista uutta vuotta!

Küklopsz karácsony

Tegnap reggelre küklopsz lettem. Megint. Egyszer volt már ilyen, 2-3 éve lehetett. Felkeltem, és eltűnt az egyik szemem. Na jó, "csak" bedagadt, és összehúzódott nagyon kicsire. Most is ez történt, de ma már második napja élek úgy, mintha az egyik szememmel folyton sírnék. Ami nálam amúgy sem kizárt...vagy pedig kamillateás vattát tartok rajta, és úgy nézek ki mint egy elfuserált Jack Sparrow utánzat. Tegyük hozzá, holnap karácsony. Nagyon remélem, hogy holnapra már rendes emberként kelek fel, mert ez azért mégiscsak csúnya dolog  lenne a természettől.
Igen, túléltem a múlt hetet. Nehezen, de itt vagyok. Le sem merem írni, hogy B lett a latin. B. B. A legszebb betű. Na jó, nem, de boldogságom végtelen, határtalan. Tekintve, hogy már egy E-vel is teljesen boldog lettem volna. A többi is jól sikerült, már amit tudok. De nincs vége, korántsem. A neheze csak most jön. Fonetika és ókor, meg őskor és szociológia. Január....ha minden nagyon jól menne, 17-én végeznék, de gyanítom, nem lesz ez ilyen egyszerű. Ahhoz kb. csoda kéne, hogy fonetikából és ókorból se vágjanak ki legalább egyszer. De reménykedem a csodákban, mert miért ne...igenis léteznek csodák. Karácsonykor...de máskor is. Most történt nemrég egy karácsonyi csoda. Az még annál is több volt. Majd egyszer talán leírhatom ide is...de most még nem jött el az ideje.
Holnap karácsony. Szeretem a karácsonyt, ki ne szeretné, de most nem volt sokáig ilyen hangulatom, most már egészen kezd az lenni...csak zavar, hogy nem bírok elszakdni - gondolatban - az iskolától. Ez elég szomorú, pedig karácsonykor nem fogok tanulni. Azt azért nem, pedig most is itt van előttem a szuperszegmentális hangtan. Fuj, de utálom.
Remélem folytatódnak a csodák. Bízom bennük, most igazán. Várom holnap az angyalkákat.
Egy kis karácsonyi Győr szombatról.

Most ugrik a majom a vízbe..

Igen, nekem is kell egy bejegyzés a vizsgaidőszakról. Ami még, by the way, el se kezdődött, még "csak" a "zápočtový týždeň" vár reánk a jövő héten. De ugyebár van az az illúzióromboló dolog, hogy az egyetemen folyamatosan kell tanulni, és folyamatosan nyúznak, nem úgy, mint előtte mondták, "csak a vizsgákra kell tanulni, nincs lecke, freedom", így már kezdünk belekóstolni ebbe az egészbe. Most már kevésbé vagyok kétségbeesve, mint az elején, mert csodák csodájára, egész jók a eredményeim (kopp-kopp). Igazából néha sajnálom magam, hogy sokat tanulok, máskor meg lelkiismeret-furdalásom van, amiért esténként a Facebook előtt ülök, és egy éjjelt sem virasztottam még végig, mert este 8-kor leteszem a tanulnivalót, és nem érdekel, nem izgat, ha nem fog az agyam, pápá, ennyi volt. Na mármost ehhez képest még minden jól sikerült, hacsak nem számítjuk azt a pár kis fx-et fonetikából, de az csak kicsi jegy, vigyasztalom magam. Mégis, a próbadolgozat meglett, a többi nem érdekel.
És most lingua latina hétfőn. Hiába érzem úgy, hogy nem megy ez olyan rosszul, de azért annyira borzalmasan jól sem. Vagy csak maximalista vagyok, vagy mindkettő.Vagy csak lassan fordítok, vagy nem tudom. Egy-két ép kijelentő mondatot elmondok fejből is, pl. "In villa mea multae incolae nigrae sunt." Ezt se én találtam ki, de legalább igaz (a falumban sok a fekete lakos). Vagy a nyálas mondatom: "Non semper eos amamus, a quibus amamur." (nem mindig azt szeretjük, aki minket szeret...vagy nem mindig szeret minket, akit mi szeretünk...tök mindegy, gyönyörűen hangzik). Szóval, már a fonetika előtt célokat tűztem ki, mi lesz ha véletlenül megírom, de most már nem is tudom, mit mondjak erre, mert ezt ha megírom elsőre, én komolyan gratulálok magamnak, vagy addig fogok csokit zabálni, míg nem kerülget a hányás, vagy ordítok egyet, vagy felvásárolom magamnak a világ összes szép borítójú könyvét...na mindegy, szóval boldogságom elég nagy lenne. 
Hozzáteszem, hogy előtte még egy dolgozatot írok, és még egy prezentációm is lesz, egy csomó ember előtt, akik valószínűleg nagyítóval fogják keresni a hibáimat, és az előtt az ember előtt, akinek egy ép kijelentő tőmondatot sem tudok kimondani anélkül, hogy ne jönnék zavarba és ne hánynék szivárványt, 10 percig beszélni VIII. Henrikről, persze azért választottam ezt a témát, mert álmomból felkeltve is tudom, na de szlovákul. 
Ha túlélem még a keddet is, mikorra csak 2 oldalnyi dátumot kéne bemagolnom, amit még el se kezdtem, akkor komolyan nagyon boldog leszek. Már az sem izgat, hogy még egy verstan vár rám csütörtökön, és még 4 vizsga januárban, amiből kettő szóbeli, és az egyikre kb. 300 oldalt kéne betanulnom, a másik meg persze fonetika. Én akkor is boldog leszek, még ha üldöznek is a bilabiális tremulánsok és az anticipációs-perszeverációs szavakon átívelő teljes távhasonlások. Meg a maladzs-dzsírok.
Igen, most is ezt írom, ahelyett hogy magolnám a hic-haec-hoc-ot. Szép estém lesz ma is. Vagy cseszek rá, és inkább beteszek egy Jane Austen filmet, hogy csokit zabálhassak és bőghessek egész este.

Татьяна Ларина

Tatjana Larina, az alteregóm. 

"Én írok levelet magának -
Kell több? Nem mond ez eleget?"

Nem akarok már megint Tatjana lenni, de...

" - Hiba volt elárulnom, hogy mit érzek.
  - Hiba volt, de nem is lett volna önmaga, ha titkolja."
  
Mintha bennem született volna újjá. Talán kicsit túl pozitív magamra nézve, hozzá hasonlítani magam, de nézzük csak, példakép lett. Érdekes, hogy cirka 200 éve mennyire elfogahatatlannak tűnt ez, és mégis, az emberek jobban értékelték. Kár, hogy az életben nem úgy megy, hogy Anyegin mégis visszajön könyörögni, mégha évek múltán is. Kár, hogy nem azzal fejeződik be a sztori, hogy szeretjük egymást, de nem leszünk együtt. A valós része az elutasítás. Az nagyon valós. 
A mai társadalom már nem értékeli a Tatjanákat. Nagyon nem.

"Végzem! Átfutni nem merem,
Megöl a félelem s a szégyen,
De jelleme kezes nekem,
Bízom: a sorsom van kezében..."