Persze azért nem panaszkodom, mert mindenki nagyon cuki, de akkor is, ez a nap, nem bírom feldolgozni, ahh.
Ja, és utálom ezt a számot, hogy 19. Borzasztó. Ahogy elmúltam 17, nem vagyok kibékülve a korommal. Na jó, ez úgy hangzott, mintha minimum 80 lennék, de akkor éreztem magam a legjobban, az olyan jó volt. Most már túl "öregnek" érzem magam. Túl felnőttnek. Nem szeretem, már a 18-at sem szerettem. Pedig régen hogy vártam, hogy eggyel több legyek.
Amúgy megvan a kis lapitopikám, és most róla írok. Kicsit még meg kell szoknom, mert valahogy sehonnan sem kényelmes írni. De persze már most imádom, nagyon szép a kis drágám, és végre nem kell veszekedni a számítógép miatt. De persze most nem az internettel kéne foglalkoznom, hanem minimum a krími háborúval. Már itt sem vagyok.
(u.i. Emlékszem, 4 éve ezen a napon mentem beíratkozni Duna utcára. Na, az is egy hétköznap volt, teljesen átlagos, otthon is voltam, mégis milyen szép volt! 15 éves lettem, nem felejtem el sosem.)
Ja, és a kedvenc dalocskámat még meg sem hallgattam.
Boldog szülinapot, és addig örülj, míg "csak" ennyi vagy :P
VálaszTörlésBoldog születésnapot! És egyetértek, még nagyon fiatal vagy, nem kell a korral foglalkozni. :D Emlékszem, én mindig idősebb akartam lenni ennyi idős koromban. :))
VálaszTörlésKöszönöm nektek! :)
VálaszTörlésPersze, tudom, nem is gondolom, hogy öreg vagyok, csak egyszerűen (most) nem szeretem ezt a kort :D