Changing

Végérvényesen is eljött az a pont, mikor az emberek észreveszik, hogy változom. 

Megjegyzik, illetve kérdezik, hogy "fogytál?" - most komolyan, ha egyszer látja, minek kérdezi? Na jó, nem leszek bunkó, nyilván jólesik nagyrészt, ha megjegyzik, DE igazából a legtöbbször nem tudok mit reagálni rá, és zavarba hoz. Megesik, hogy egyenesen idegesít, ill. rossz érzést okoz. Miközben TUDOM, hogy nem akar senki megsérteni/idegesíteni/stb., ellenkezőleg, csak jót akarnak, de sajnos néha az ellenkezőjét érik el. 

Egy olyan embernek, aki egész életében kövér volt (még ha jöttek is az enyhítések, hogy áááh, csak erősek a csontjaid, ilyen a genetikád, blablabla), és soha életében nem is próbált meg lefogyni, és egyszercsak megpróbálja csak úgy egy hirtelen ötlettől vezérelve, és azon kapja magát, hogy sikerül is neki, nehéz egyik pontból a másikba "átesni" lelkileg. Értitek, ez nekem sem mindegy és mindenféle agyi folyamat lemegy bennem közben, és egyszerűen néha nehéz elhinni, hogy tényleg változom. Hogy most az egyszer az életben tényleg sikerül(t). Még nem értem el a célom, de már közelítek hozzá, és minél közelebb vagyok, annál jobb érzés, de annál jobban figyelmeztetem is magam, hogy nem szabad feladni azután sem.

De visszatérve az emberek reakciójához, kezdjük is a kedves családommal, és a "hova fogysz már, tiszta vékony vagy, egyél rendesen!!" féle megjegyzéseikkel néha már kikészítenek idegileg. Az a baj, hogy KOMOLYAN gondolják, hogy egy anorexiás gebe vagyok, miközben tejóég, még mindig van rajtam vagy 10 kiló, ha látszik, ha nem! :D És ilyenkor hiába magyarázom nekik, hogy nem, NEM vagyok még vékony, mondjuk úgy hogy átlagos, de az átlagosnak is a felső határát súrolom. Nem hiszik el, mert ők csak ruhában látnak (nyilván, de értitek mire gondolok), és szerintem hanyatt esnének, ha meglátnák, még mindig milyen számot mutat a mérleg (ami természetesen nem elsőrendű, de azért mégiscsak). Nem, ők azt a -23 kilót látják csak rajtam, ami persze SOK, de nem ELÉG! Azt látják csak, hogy egyszer csak kisebb lettem, és nekik ez már "anorexiás gebe" kategória. Néha mennek az agyamra minden jóindulatukkal együtt. 

A családon kívüli emberek, barátok, ismerősök más kategória, mert ők nyilván nem fogják tömni a fejem azzal, hogy egyek inkább, csak mondjuk megjegyzik, hogy "fogytál". Ez természetesen jólesik, csak zavarba jövök, és nem tudok mit mondani rá, így komolyan nem sértődöm meg, ha szó nélkül hagyják. A legtöbbjük ebbe a kategóriába esik, amivel, ismétlem, nincs semmi gondom.

Na de aztán kaptam mindenféle "extra" megjegyzést is, és hiába tudom, hogy igazán jó szándékkal mondták, legszívesebben elbőgtem volna magam. Kedvencem az volt, mikor mentünk bevásárolni abba az üzletbe, ahol nyáron dolgoztam. A pénztárosnő, akinél fizettünk, lassan megismert, és hangosan felkiáltott: "Azta, te megszépültél!" - Hát köszi szépen. Ez tipikusan az a példa, mikor az ember jót mond, jó szándékkal, de nagyon rosszkor és nagyon rossz szövegkörnyezetben. Volt több hasonló eset, mikor megjegyezték, hogy jól nézek ki, meg hasonlók. Most nem azért, lehethogy nekem túl érzékeny a lelkem, vagy lehethogy egyenesen hisztis vagyok és olyan dolgokat veszek a szívemre, amiket nem kéne, de ha belegondolok, hát ENNYIRE borzasztóan néztem ki ezelőtt? ĺgy életem le 20 évet? S igen, ez igazából nem az ő hibájuk, hanem az enyém, lényegében saját magamat bántottam meg, vagy mi, de értitek...egyszerűen belegondolok, és elmegy a kedvem. Ugyanez van, mikor elkezdenek célozgatni, hogy "biztos valami fiú van a háttérben" (itt már komolyan majdnem elbőgtem magam egyszer), meg jönnek a célozgatások, hogy "most már igazán szerezhetnél egy barátot!" - most komolyan? Most komolyan gondolják, hogy szeretnék olyan embert magam mellett, akinek csak azért kellek, mert lefogytam? Most KOMOLYAN???? Ennyire felszínes a világ? Ennyire? S ennyire tartanak, hogy a belsőmmel semmi esélyem elnyerni bárki tetszését is? Nem mintha annyira reménykednék még benne, hogy igenis léteznek (nem annyira) felszínes emberek, de mikor így az ember szájába rágják ezt, elég elszomorító...

Igyekszem azért pozitívan nézni a dolgot, és nem törődni mások véleményével. Csak a cél lebeg a szemem előtt, és minden erőmmel azon vagyok, hogy végre elérjem és megtartsam.