Nem ártana valami kellemesebb dologról is írni, nemde?
Sokszor úgy érzem, hogy az egyetlen biztos dolog az életemben, vagy inkább az egyetlen biztos örömforrás (igen, az, bár azt most hagyjuk hogy természetesen ez (sem) nyújthat 100%-os örömöt) a történelem. Bővebben értelmezve, hiszen ebbe beletartozik az irodalom, a művészet is, de a töri mégiscsak töri, pici szívem csücske volt és marad is mindig. Ebben szerencsésnek érzem magam, hogy van olyan dolog ami komolyan nagyon érdekel és igazán szerentém csinálni. Mikor rossz kedvem van, gyakran nyújt vigaszt ez a gondolat, vagy egy-egy könyv, film, de még érdekes előadás is (az érdekes előadás fogalma ma már rájöttem, a tanáron múlik, nem is annyira a témán, mert az őskort kivéve mondhatni minden érdekel, persze bizonyos dolgok (középkori kínzások meg ilyesmi) jobban érdekelnek).
Emlékszem, hetedikes koromban kezdődött, ami azért nem gyerekkorban volt, hisz 12-13 lehettem, de már "8 éve tart a kapcsolatunk, s a szerelmünk csak nem szakadt meg, hanem erősödött" :D (oké, ennyire azért nem vagyok szakbarbár, ne gondoljátok, mint pl. a tanárom aki "miláčiknak" nevezte I. Ferdinándot). Igazából annyi volt a varázs, hogy elkezdtük venni a középkort, és ez magával ragadott (még úgy is, hogy a tanár borzasztó volt, és kb. semmit sem adott hozzá az élményhez). Elkezdett érdekelni, és akkor jutottam el odáig, hogy sokat olvastam a témában (Nemere István könyvei hatalmas mértékben hozzájárultak ehhez), mert másképp kb. nem tanultam volna meg semmit ( a jókai iskolában amúgy sem volt valami nagy szintű oktatás, de ami történelemóra gyanánt lement, az siralmas volt). Lassan persze kezdett körvonalazódni bennem, hogy mi érdekel a legjobban, kialakultak a Tudor-kori Anglia, középkori Magyarország és Sissi mániáim, melyek azóta is megmaradtak :) Gimi elején már biztos voltam benne, hogy EZ az én érdeklődésem, és akkor végre az a szerencse ért, hogy jó tanárnőt kaptam (akinek gondolatban minden nap megköszönöm, hogy annyi mindent a fejembe vert, mert annál kevesebbet kell tanulnom most, és ez nem elhanyagolandó tény), akinél tanulni kellett, sokat (bizony, első dolgozatomra 3-ast kaptam, ezt nem bírtam megemészteni, szóval nekiálltam TANULNI...és igen, így is a töriérettségitől féltem a legjobban :D), de végre tiszta kép alakult ki a fejemben az egész történelmet illetően, megértettem az összefüggéseket, ki-kivel-mit-miért, és egyre biztosabb voltam benne, hogy én ezt akarom tanulni a továbbiakban is. S míg gimiben rajtam kívül mindenki utálta a törit (ha még egyszer meghallom, hogy "minek tanulni azt ami elmúlt, élj a mának, blablabla", szájbavágom az illetőt gondolkodás nélkül), és én voltam a fura meg a hülye, végre a "magamfajta" emberek közt vagyok, akik nem néznek hülyének ezért, mert őket is az érdekli, mint engem (többnyire :D). És igen, az előadások többségére élvezettel járok (mint említettem, a tanártó függ nagyrészt), mert egy kicsit végre elszakadhatok a jelen kor problémáitól és egy olyan világba kerülök, ahol néha sokkal jobban érzem magam.
Sokan kérdezik, hogy de mégis mit szeretsz benne annyira? Nem tudom pontosan megmondani, mert nem is lehet szerintem. Egyszerűen izgalmasnak tartom, mert sosem tudjuk meg igazán, mi történt a régmúltban, ez egy örök kérdés, amire halálbiztos választ sosem kaphatunk. Érdeke,s hogy mennyire más volt minden egyes kor, az emberek gondolkodása, a politika, kultúra mennyire változott. Még a királyok neveit és a dátumokat is szívesen tanulom, de pszt, ne mondjátok senkinek! :D Mindenesetre szerintem a történelem azért fontos, hogy segítségével megértsük a jelent, és ehhez elengedhetetlen megérteni a történelmi vonatkozásokat, hogy hogyan és miért jutott oda az emberiség ahol most tart, és hogy ne kövessük el még egyszer ugyanazokat a hibákat. Persze minden más területe az életnek ugyanúgy fontos, de engem ez az egy ami igazán megérintett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése