Wedding's in the air

Na, nem az enyém.

Szombaton megyünk esküvőre. Ami azt illeti, már régen nem voltam. Pontosabban 5 éve - emlékszem, olyan ruha volt rajtam, amit ma pénzért sem vennék fel, és egész este sms-eztem az akkori khmm"barátommal"khmmmm. Lényegtelen, csak arra emlékszem hogy nem igazán élvezhettem a dolgot, de ez általában így van a családi eseményekkel.

Ne értsetek félre, nincs akkora gondom ezekkel az eseményekkel. Vannak jó oldalai is. Például ki nem szeret szép ruhát, cipőt felvenni, szép hajat csinálni, szép sminket, blablabla. Meg jókat kajálni. Hát igen, ez nem elhanyagolható szempont. Még az emberek jelenléte is néhol, legalábbis egy ideig kellemes lehet, de...

Tudjátok, nem igazán vagyok a híve az ilyen falusi vagy hogymondjam, hagyományos lagziknak/ünnepléseknek. Valahogy sose tudtam átérezni azt a hangulatot. Igazán nem vagyok az a típus, aki leigya magát este 10-ig, aztán részegen énekelje a "kék a szeme" c. világslágert. Na, nem. Meg ez az egész mulatósdi, táncolósdi valahogy nem az én asztalom. Meg a "jaj de nagyon vicces" "hagyományok" sem a szívem csücskei (most komolyan, hogy tudnak az emberek ugyanazon ezredszer is nevetni? komolyan??). Egyszerűen ez nem én vagyok.

A másik dolog, hogy ilyenkor nem elég, hogy eleve forever alone-nak érzem magam, még a kedves családom is elkezd azzal buzerálni, hogy "legközelebb a tiédre megyünk" és "hol hagytad a legényt?" "én a te korodban...." stbstbstb. Na erre már csak rágondolni is elég, és hányok (nem szó szerint, de ahogy ismerem mgama, lehethogy szó szerint is fogok). Most komolyan? Sosem értettem ezt, ha látják hogy az ember szerencsétlen, és még rátesznek egy lapáttal!

Ne gondoljátok, hogy irigylem más boldogságát, csak ez a része idegesít. Hagyjanak engem békén.

Szóval most nem tudom. Nem akarok temetési hangulatban menni meg ilyesmi, igyekszem pozitívan hozzáállni, és arra gondolni, hogy ha más nem is, legalább bezabálok. Igen, két hónapja nem ettem rendesen annyit, amennyi csak belém fér, és most úgy leszek, mint Kiss János, csak remélem, én nem fulladok meg a töltöttkáposztától (amit nem is szeretek, és nem is lesz). És ha majd jönnek a mulatós nóták, elszököm és megkeresem a wifit. Persze már arra is gondoltam, hogy egszerűen komolyan csak leiszom magam, és jó lesz, de annyira már ismerem magam, hogy nem lenne jobb, csak még rosszabb lenne, és 100%, hogy bőgnék, az meg senkinek sem hiányzik. Meg nem is értenék, miért olyan szomorú az, hogy pl. 1000 éve Koppányt felnégyelték (igen, ezen komolyan bőgtem).

Ez most úgy tűnhet, mintha esküvőellenes lennék, pedig NEM! Én magam is szeretnék esküvőt. De hahó, az esküvő és a lagzi két külön dolog. Just sayin'. Nem értem, miért veszik az emberek úgy, hogy az kötelező. Mármint, meghívni 52156456 embert és egész éjjel Lagzi Lajcsi remixre táncolni. S nem az a gond vele, ha valaki élvezi, hát cisnálja, persze. De haló! Sokszor a mennyasszony-vőlegény nem is ezt akarja, csak hogy Mariska néni meg Pista bácsi meg a 16. unokatestvér örüljön. Meg idegeskednek, hogy jó legyen a kaja, a pia, a zene, a helység, stb.stb. Hogy megfeleljen a VENDÉGEKNEK! Basszus, az én esküvőm, nem a vendégeké!!!
Na EZT nem fogom csinálni. ÉN megyek férjhez (feltételes módban, értitek), és pont leszarom, hogy a 6552. vendégnek nem passzol a kaja. Hát istenem. 

Csak hogy érthető legyen, mire célzok. Ha valaha lesz esküvőm, nem azon fogok kattogni, hogy MÁSOKNAK legyen jó, hanem NEKEM. Ennyi "önzőség" igenis kell. Az az ÉN nagy napom lesz, nem a Mariska nénié. És nem lesz Lagzi Lajcsi, elhihetitek.

Igazából én a legszívesebben azt csinálnám, hogy fogom magam és a (jövőbeli, fiktív) vőlegényemet, és összeházasodunk úgy, hogy senki sem tud róla, és basszus, már ha csak belegondolok, mennyire romantikus lenne! Igen, menthetetlen vagyok. Viszont tudom, hogy ekkor a családom nem állna többet szóba velem. De ha már választani kellene, akkor is a szerényebb dolgok híve vagyok. 

De a vintage esküvői ruhához ragaszkodnék. És a párizsi nászúthoz.