The beautiful stranger

Ez az a fajta bejegyzés lesz, aminek semmi értelme, és totál lényegtelen dolgot örökít meg. De már ismertek annyira, hogy tudjátok, le kell írnom. Ahelyett, hogy aludnék, fél 11-kor, miután egy órája értem haza a munkából és holnap 7-re megint megyek. Sebaj, az alvás a gyengéknek való (meg nekem).

Szóval a helyzet. Már kb. elmúlt hét óra, ami azt jelentette, hogy jó 6 órája rohadtam ültem a kasszában, és már így az agyamra ment minden, de ez normális. S persze idegeskedtem a sok idióta marha állaton vevőn, akik az utolsó pillanatban intézik a nagybevásárlást, mert miért ne. Na, szóval ez volt a nagy helyzet, mikor is...felnéztem a következőre, és...

Igen, teljesen ilyen képet vágtam. S ezt az idióta arckifejezést mi okozta? Egy csodálatos, tengerkék szempár ami egyenesen rámmeredt. Az a szempár ROHADT SZÉP VOLT! Tudjátok, hogy a szemek a gyengéim. A tekintetek. És ezzel gyilkolni lehetett volna. Fura, mert eme szempár tulajdonosa pont az a típusú hím, aki hát...nem az "esetem" vagy mi. Szőke, legalábbis világos rövid haj, az említett kék szem, olyan "Brad Pitt" típus, csak nem olyan ronda :D :D Magas, férfias testalkat, NEM KIGYÚRT, és ilyen kórházi cucc volt rajta (ezt milyen jól megfogalmaztam!), olyan mentős vagy ilyesmi lehetett. De igazából totál mindegy lett volna ez a többi részlet is, MERT ILYEN ROHADT SZÉP SZEMEKKEL AZ EMBER LEHET BÁRMILYEN!  (Bocsánat a sok capslockért, értitek).

Na, térjünk vissza a valóságba. Szóval ez nem csak egy sima nézés volt, hanem olyan....wuhúúúú nézés. ő is nézett rám, és egy 5-10 másodpercig bámultunk egymás szemébe, tudjátok, mint a nyálas filmekben. Valami megmozdult a levegőben!!! Nem viccelek, nem beszélem be magamnak. Az a nézés...olyan gyilkos nézés volt.

Vissza a valóságba vol. 2. Gyorsan leblokkoltam neki azt a pár karton vizet, amit vett, és miközben cuki hangon közölte, hogy nincs aprója, azon kattogott az agyam, hogy "hogy nézek ki??" (nagyon vonzó látvány lehettem LIDL-s trikóban, kócosan, legalább kifestve, de hát akkor is...nem mintha rendes ruhában kellenék egy ilyen félistennek, de btw, értitek, ez olyan természetes reakció volt). Fizetett, és kisétált. 

Na, de az élet megy tovább, ugyebár....persze vigyorogtam, mint egy féleszű, ne kérdezzétek miért, de azért blokkoltam tovább. Eltelt vagy 5-10 perc, mire....ÚJRA OTT ÁLLT A SOROMBAN! Tudjátok, ilyenkor minden lánynak ugyanaz jut eszébe....biztos azért jött vissza, hogy mit tudom én, odaadja a számát. Vagy megkérdezze, mikor végzek, és majd ott várjon nekitámaszkodva valami piros cabriónak (nem mintha érdekelne az autója, csak olyan jól hangzott ez a hasonlat). Mire rákerült a sor, már vigyorogva szedte ki ezúttal a tejet, majd, mikor hallotta, hogy az előző vevőnek mondtam, hogy nincs apróm, felajánlotta, hogy felvált nekem egy 5-öst. De azt ha hallottátok volna!!! Azon az "if you know what I mean" hangon mondta (nem állítom, hogy ezt nem csak beképzeltem). De annyira SZEXI volt!!! Én meg abban az állapotomban fel sem fogtam, mit mond, és csak vihogtam, mint egy szerencsétlen 13 éves kislány. Nem nézhetett hülyének, á, dehogy.

Majd fizetett és megint kisétált.

Nem, harmadszor már nem jött vissza. Sajnos.

Igen, ezután még jobban vigyorogtam, és szegény bácsinak, aki utána fizetett, mindenféléket leblokkoltam, amiket nem is vett.

Most mondjátok meg, miért viselkedem 20 éves létemre úgy, mint egy 13 éves kis tini, ha szökőévente találkozok egy hímneművel, aki egy kicsit is tetszik? Miééééért?
Na nem baj, őt legalább valószínűleg soha többet nem látom.

Mese vége. Megyek aludni, mert már az agyam nem úgy működik, ahogy kéne.