A zenekar a szerelem és a halál témáit elegyíti dalszövegeiben, hangszerelésükre pedig a heavy metal-jellegű gitárstílus jellemző. Innen származik ennek a sajátos zenei stílusnak a neve is: Love metal."
Tegnap botlottam bele az egyik dalukba. Ugyan már hallottam róluk, persze, tudtam, hogy léteznek, de sosem hallgattam meg a számaikat. Ville Valo egy szólódalán (inkább duettjén), a Summer Wine-on kívül semmit nem ismertem tőlük, de Ville hangja eleve nagyon tetszik.
Tegnap meg csak úgy egymás után hallgattam a számaikat, és rájöttem, hogy...egyszerűen imádom! Egész nap az ő hangja járt a fejemben, és amint hazaértem, újra rákerestem youtube-on a dalaikra, és folyton csak őket hallgatom. Odáig jutottam, hogy letöltöttem a komplett diszkográfiájukat, ez azért nem semmi :D Ebben a két szóban, hogy love metal, megvan minden, amit én zenei téren kedvelek - elég nyálas, elég kemény. Egyszerűen szerelem.
Pedig elég búskomor. Kicsit talán a szövegeik hasonlóak az Evanescence szövegeihez, vagy nem is tudom, mihez hasonlítsam. Egyszerűen csak jó! Na és Ville Valo...
Jó a neve.
VálaszTörlésNemcsak a neve, hallgasd meg! :)
TörlésÉn is szeretem őket, a barátnőm legkedvencebb együttese, már egy heartagramm tetoválást is csináltatott. :))
VálaszTörlésAz nekem is nagyon tetszik, bár a tetoválást nem vállalnám be :D
Törlés