Megérintett az érettségi szele, úgy igazából. Vége a lustulós napoknak...és a lustulós hétvégéknek is. Hol vannak már azok az idők, mikor szombaton tilos volt tanulni, vasárnap meg csak átrakodtam hétfőre, és kész? Hajjaj...életemben először megtörtént, hogy péntek délután, igen, péntek délután tanultam! Nagyon fura érzés volt, és nem éppen jó. Olyan, mintha megállna az élet erre a pár hétre, és egyszerűen olyan fura érzés. Kicsit kétségbeejtő a jövő...nem mondom, hogy sokáig tartana ez az állapot, mert már csak egy hónap nagyjából, és vége is. Azt sem mondom, hogy olyan nehéz, mert ennél csak nehezebb lesz. Egyszerűen csak fura, mert pár évvel ezelőtt nem tudtam elképzelni, milyen az élet a gimi után, és most hopp, mindjárt itt van. Olyan rémisztő, igen, mintha valami mumus várna a túloldalon, mintha nem szeretnék felnőni...
"Így lehetek csak
erős a bajra -
cigarettára:
gyújtok a dalra.
Földi bajt oldó
tűzpiros dalra.
Pávatorokkal
szólok a napba.
Csillagot rúgjon
huszonkét évem:
morzsa-világgal
be sose érjem.
A Mindenséget
magamba szedjem,
de sóra, szénre
essen szét bennem.
Megoldó szemmel
világom járjam:
ha bimbót látok,
virággá lássam,
hogyha gazt látok,
tűzlánggá nézzem:
járjon az ember
szekfű-fehérben.
De torkig álljak
bár a virágban:
a kis füvek mérgét
fölkiabáljam."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése