újra itt

Régen nem írtam. Nem mintha nem lenne miről, de...nem akarom ecsetelgetni a lelkiállapotomat, a karácsonyról és egyéb dolgkról nincs kedvem írni, mert úgysincs mit, a vizsgákra meg senki sem kíváncsi. Tanulgatok, most is itt hagytam félbe a névszójelekkel foglalkozó részt a Sátán Könyvében, de már nem akaródzik. Nem is azért, mert holnap Szilveszter, hiszen utálom a Szilvesztert - mint a tényt, az "ünnepet", viszont a holnapi napot szeretem, már előre is, jó lesz. 

Jöjjön az elmélkedés? Nem is tudom. Már írtam erről azt hiszem többször is, de ilyenkor, amikor friss bennem a dolog, nagy a késztetés hogy leírjam újra, hátha segít kicsit lenyugodni, mert most igazán szétvet az ideg. Megint le lettem cseszve, hogy "miért nem ismerkedem". Kár, hogy a kedves családtagjaim nem olvassák a blogom (dehogy kár, eszükbe ne jusson!) és akkor talán megértenék az indítékaimat, ha elolvasnák az elmúlt pár bejegyzést. De nem, nem várhatom el, hogy megértsenek. Még ha az a tény, amit annyira nem tudnak, nem létezne, akkor sem értenének meg, mert ezek szerint soha nem fogjuk ugyanazt gondolni ezzel a témával (és sok mással) kapcsolatban sem. Olyan érzésem van néha, mintha egy másik bolygóról estem volna ide be közéjük, és kezdem azt hinni, hogy tényleg én vagyok a fura (valószínűleg így van, mivel én vagyok "kisebbségben" ezzel a véleményemmel), de akkor sem fogom feladni a saját szuverén véleményemet ill. elveimet csak azért, mert ők mást gondolnak. Nem érdekel. Csak nem értem, minek gyötörnek - én sem sulykolom beléjük az én véleményemet.

Ismerkedni. Hogy én mennyire rühellem ezt a szót, mennyire...viszketek tőle!

Azt mondják, naiv vagyok, és idealista, és hogy irreálisak az elvárásaim. Én ezt nem gondolom, és nem értem, miért kellene beérnem valami kevesebbel, ha úgy érzem, amit "elvárok", én is tudom nyújtani. Nem is arról van szó, hogy én rágódnék ezen - azon már túlvagyok, én már biztosan tudom, hogy csak olyan embert szeretnék páromnak (de utálom ezt a szót is!), akinél azt fogom érezni, hogy ő a legtökéletesebb ember a világon és csak nekem lett teremtve. Ennél alább nem adom, sajnálom. És ahogy "öregszem", egyre biztosabb vagyok ebben, és abban is, hogy jobb egyedül lenni, mint olyan személlyel, aki "megteszi", "nem olyan rossz" vagy akárcsak "jó". Nem azzal van a gond, hogy én ezt nem fogadnám el. Az a gond, hogy a környezetem nem képes ezt elfogadni, ill. megérteni, de még azt sem, hogy ehhez az égvilágon semmi közük, hiszen ez az ÉN életem, és nekik ne fájjon az, hogy nekem esetleg nincs szerelmi életem, és ezért szégyenkezniük kell a szomszédok/rokonok/akárki előtt. Bocsi. 

Nem, nem fogok már ezen idegeskedni. Igyekszem, de majd szétrobbanok hogy szinte bármilyen témából ide jutunk el (mint ma is), és úgy kezelnek, hogy azt már nem is tudom leírni. 

Aztán még csodálkoznak, hogy szívesebben töltöm a napjaimat a Magyar Grammatikával, mint velük.

Még a végére...nem fogok sem szilveszteri, sem újévi vagy akármilyen közhelyes szövegeket írni, mert őszintén, nem nagyon érint meg, hogy holnapután 2015 lesz. Na és? Semmi sem függ ettől az égvilágon. Viszont arra gondoltam, hogy majd írok minden héten (ha sikerül...) egy kis összefoglalót vagy ilyesmi, olyan naplószerűen, mi történt, mi volt jó, mi nem. Kicsit szeretném, ha az apróbb dolgok is megmaradjanak a szürke hétköznapokból. Hát meglátjuk, hogy fog sikerülni :)