Back to school

Idén még csak három napot voltam iskolában, de már ennyi is elég volt ahhoz, hogy egy olyan beszélgetés fültanúja legyek (akaratlanul!), amit talán jobb lett volna, ha nem hallok meg.

Történt ugyanis, hogy vártunk az órára, s rajtunk kívül még pár felsőbb éves lány, akiket még eddig sosem láttam, na de mindegy, és beszélgettek. Na de az a beszéd..."jaj, de szar ez a suli, jaj, de utálják, alig várják, hogy befejezzék" blablabla. Ne értsetek félre, természetesen mindenki arról beszél, amiről akar, de már alapjába véve ez irritált, mert egyszerűen nem tudom felfogni - ha annyira nem érdekli őket az, amit tanulnak, mégis mi a fészkes fenéért jelentkeztek ide? Azért annyira nem számíthattak másra, mert oké, természetesen nekem is vannak dolgok, amiket másképp képzeltem el, de hahó, az élet nem kívánságműsor! Szóval már ez kicsit az agyamra ment, mert már vagy tíz perce ezt ecsetelgették, én meg csak így mondogattam magam, ne szólalj meg, maradj csendben, mert nem lenne jó vége. Hát hagytam úgy, panaszkodjanak kedvükre. Aztán persze be is igazolódott a sejtésem, mikor az egyikük kimondta: "biztos nem ide jelentkeznék újra, de...hát igazából nem is tudom, hova jelentkeznék." - na ez az a mondat, ami nálam már kezdte kiverni a biztosítékot. Értitek? Ez az az embertípus, akitől tízszer falramásznék és agyonrúgnám. Az az embertípus, akit SEMMI nem érdekel, akinek minden tökmindegy, és csak azért jár XY suliba XY szakra, mert valahova járni kell (és mert "a magyar szak könnyű" - NEM AZ!!!). És ez a rész még mindig nem érintett engem sehogy sem, de egyszerűen legszívesebben visítottam volna! Ha tudja magáról, hogy úgyse lenne jó neki semmi, akkor mi a francnak panaszkodik? Ha nem érdekli, minek jött ide? Ha annyira utálja, miért nem hagyta ott még elsőben? Mivan? Nem, inkább itt van, és panaszkodik, mennyire utálja. Ez aztán a felnőtt gondolkodás.

De ami még ennél is sokkal rosszabb volt, az a pillanat, mikor a csoporttársnőm megszólalt így mondhatni a nevünkben, hogy "de én szeretem a szakomat". Azt leírni sem tudom, milyen reakciót kapott erre szegény csak azért, mert szeretni meri az iskolát! Hát hogy meri! Hogy merjük!
Ekkor jött az a lekezelő, "én már idősebb vagyok nálad egész egy évvel, tapasztalt aggastyán, ne pofázz nekem kis szaros" nézés, amit ANNYIRA utálok, hogy elmondani sem tudom. Még ha jogos is lenne (nem az!! mi is lehúztunk már itt egy évet...ők meg kettőt, nem tízet), akkor sem kell a tizenhatodik emeletről nézni valakire csak azért mert fiatalabb, hahó! Na, de a hab a tortán mégis a válaszuk volt: "majd megutálod te is". 

?????

Na, nálam ezzel a mondattal ásták el magukat végérvényesen is. Ez kéremszépen mi??? Ez a kijelentés elhangozhat egy felnőtt, úgymond intelligens egyetemista szájából? Te is megutálod??
Majd akkor bemegyek én is a matfyz-re, és fogom mondogatni az embereknek, hogy jaj, de szar ez, majd ti is megutáljátok. Really??

Olyasmi nem mond nekik semmit, hogy minden ember mást szeret? Esetleg még olyasmi, hogy vannak emberek akik egyáltalán VALAMIT szeretnek? Jaj, hogy merjük!
Rendesen már én leszek a hülye, amiért szeretem, amit tanulok. Néha már kezdik elhitetni velem, hogy komolyan nálam van valami hibás alkatrész. De nem. Náluk van. Nem is alkatrész, hanem az egész szerkezet. Csak sajnos nagyon sok ilyen ember van, és ez egyre rosszabb.