Csend van. A
levegő szikrázik, s lelked
Lelkem kitépett darabján szárnyal.
Szemed forró barnaságában fürdök,
S hiába minden észbontó észlelés,
Hiába minden fentről érkező parancs,
Szívem boldog-szomorú dalt játszik
Olyan keserédeset, olyan beletörődőt.
Csend van. A
kérdés a levegőben lóg.
Miért ültetsz szerelmet, ha nem táplálod?
Gyönge virág pedig, mint a harmat,
Csak véreddel kéne, hogy öntözd,
De boldogság tündérrózsáját kapnád,
A legszebbet, mi mindig mosolyogna
rád.
Csak neked nyílna, neked adná magát.
Csend van. Sűrű
szempillaerdő mögül
Mégis rámveted csokoládé tekinteted.
Megmelegszem arcod szépségében,
De a te szíved sikoltva megriad,
Könny cseppen róla, de mégis olvad,
S ezt nem akarod. Jobb szereted
fagyosan.
Hát elfordítod tekinteted zuhatagát.
Elszáll a csend.
Szavaim mégis megtalálnak.
De szerelmed szárnyán száll el a
reményem,
S nem hagyod, hogy érzelemtől
túlcsorduló
Szívem lángjánál melegedjen jéghideg
szíved.
Csak a tövist látod, a virágot nem. Letéped
Hát róla azt az egyet, és lelkembe döföd.
Széttört belsőm darabkáit a Dunába veted.
/2014.4.6./
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése